Végh Ferenc: Egerszeg végvár és város a 17. században - Zalaegerszegi Füzetek 10. (Zalaegerszeg, 2010)

A véghely sokszínű katonatársadalma

nevezett ok miatt voltak távol a Zala-parti prezídiumból.183 (Okmány­tár No. 21.) Az eset jól rávilágít arra, hogy a végházban egy adott pil­lanatban jelen lévő katonák száma jelentősen eltérhetett nem csak a keretszámtól, hanem az annál rendszerint alacsonyabb lajstromozott létszámtól is. A három létszámadat felcserélése nyilvánvalóan félre­vezető és így kerülendő. Az egerszegi végházban a már említett német pattantyúsok kivé­telével többségében magyar nemzetiségű királyi helyőrség mellett gyakorta kimutatható még egy - szintén az uralkodó által fenntartott - német kontingens is. A 17. század derekán az 1649-ben felállított Habsburg állandó hadsereg regimentjeinek mintegy negyedét ugyanis a magyarországi végházakban szállásolta el a bécsi (császári-királyi) hadvezetés.184 1651-ben például a Puchheim gyalogezred katonáinak egy részét osztották szét a zalai végházak között. Egerszegre 61 kato­na jutott egy zászlótartó vezetésével, akiknek naponta 127 font ke­nyeret kellett biztosítani.185 Ugyenezen regiment fegyveresei két évvel később is jelen voltak a Zala-parti végvárban.186 1654-ben 48 német reguláris katona szolgált a Kanizsa elleni végvidék központi erősségében, amelynek azután 1662-ben a Kaiserstein gyalogezred két századát kellett befogadnia.187 Német kontingens jelenléte mind­azonáltal már az 1640-es évek eleje óta igazolható a végvárban.188 (Okmánytár No. 39.) Azt is tudjuk, hogy az egyik bástya őrizetét bízták 183 MOL P 1322. A herceg Batthyány család lt. Földesúri família. No. 987. Csupán érdekesség, hogy 1640-ben a gyalogság soraiban is szolgált egy német katona Tobias Odiipetlinger tizedes személyében. Uo. 184 A Habsburg Monarchia állandó hadseregét alkotó regimentek magyaror­szági diszlokációjára Czigány, 2004. 99-100. 185 MOL P 1322. A herceg Batthyány család lt. Földesúri família. No. 1088. 186 MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 16342. Gombay János Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1653. február 23. 187 MOL P 1322. A herceg Batthyány család lt. Földesúri família. No. 1221.; Szvitek, 2008. 89. 188 MOL P 1314. A herceg Batthyány család lt. Missiles. No. 49003. Térjék Miklós Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1643. július 1.; No. 11557. Egerszegi sereg Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1643. december 9.; No. 16748. Grego- róczy György Batthyány Ádámhoz. Egerszeg, 1642. július 12. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom