Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

A kisüzemek államosítása és átszervezése

ben folyt, amit szintén államosítottak.304 Ugyancsak ekkor alakult meg a Zalaegerszegi Vendéglátóipari Vállalat is, amelyet már koráb­ban tárgyaltunk. Mint eddig látható volt, tudatosan vagy véletlenül, de havonként, annak első napján alakultak a vállalatok. Ez a tendencia 1951. január 1-jén is folytatódott, ráadásul ezen a napon - legalább is papíron - három kisebb vállalat is alakult. A Díjbeszedő Vállalat, a Köztiszta­sági Vállalat és a Temetkezési Vállalat előbbiekhez hasonlóan - ahol lehetett - a jól ismert formulával, a magánszektor „önkéntes” felajánl­kozásával szerveződött meg. Fenti cégekre a Népgazdasági Tanács vonatkozó határozata miatt volt szükség, mivel ezeket a feladatokat le kellet választani a hivatali apparátusról, mégpedig önálló vállalatok szervezésével.30’ A mindössze hat fős Díjbeszedő Vállalat feladata a piaci díjak és a szemétpénz beszedése lett. Önálló vezetéssel nem is rendelkezett, igazgatását a Kertészeti Vállalat látta el. A valamivel nagyobb, 16 fős Köztisztasági Vállalatot sem ítélték olyan nagynak, hogy saját vezető­je legyen, ezt is inkább rábízták a különben is rokon területen mozgó Kertészeti Vállalatra.306 307 A Temetkezési Vállalat két magáncégből (Si- poss és Wapper) alakult meg, önálló vezetőséggel.’07 Kisebb lendülettel ugyan, de 1951-ben is folytatódott a helyi ipari igények kielégítését szolgáló vállalatok szervezése, a privát gazdaság utolsó maradványainak felszámolásával. A stratégiainak számító élel­3ll4ZML Zeg. VT ir. Tanácsülési jkv. 1951. június 14., VB ülési jkv. 1954. augusztus 19. A vállalat az alakulásakor mindössze 9 főt foglalkoztatott. ZML Zeg. VT ir. VB ülési jkv. 1950. december 20. Elvileg a város kezelé­sében lévő Csácsi úti közvágóhídból is külön vállalatot kellett volna alakítani, de jobbnak látták, ha a már meglévő Húsipari Vállalathoz csatolják, különben is a cég bővítését már októberben ezen a helyen képzelték el. ’”6ZML Zeg. VT ir. Tanácsülési jkv. 1951. február 13., június 14. 307 A vállalat jövőbeni rentabilitása körül vita bontakozott ki az alakulás utáni végrehajtó bizottsági ülésen, de az aggályoskodókat sikerült leszerelni: „Ha az előirányzott temetkezés meglesz, természetes, hogy a vállalat rentábilis marad.” Ugyanekkor a megyei tanács, biztos ami biztos, felszólította a városi tanácsot, hogy „Wapper József volt temetkezési vállalkozó hullaszállító gép­kocsiját ajánltassa fel a vállalat részére való átadásra”. 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom