Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

A párt, mint hatalmi gépezet

idő, sem pedig az összeg tekintetében nem sikerült teljesíteni. A vég­eredményről nincs forrásunk, de a legutolsó részeredmény szerint, 5562 személy 3.211.900 Ft-ot jegyzett le, tehát az átlag 577 Ft-ra rú­gott, ami valóban majdnem megfelelt egy átlagos havi fizetésnek.86 A jegyzésre való - nem egyszer erőszakos - közvetlen agitációt az ún. népnevelők végezték, akik pontosan feljegyezték az „ellenséges meg­nyilvánulásokat”.87 1951-ben kivételesen két békekölcsönt is meg­hirdettek, a megemelt ötéves terv miatt ugyanis az eddigieknél is több pótlólagos forrásra tartott igényt a népgazdaság. A párt ebben az évben már a városban elkészült vagy éppen folyamatban lévő állami nagyberuházásokon keresztül próbált meg hatni az emberekre, rámu­tatva, mi mindent „kapott” a város a tervtől, amiért hálával kell tartoz­nia minden becsületes dolgozónak, amit leginkább az elvárt összegű békekölcsön lejegyzésével róhat le.88 89 A kuláknak bélyegzettek itt is megkülönböztetett figyelemben részesültek, tőlük lényegesen maga­sabb összeg jegyzését várták el. A korábban velük szemben alkalma­zott nyomásgyakorlás eredményességéről árulkodik, az a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén tartott beszámoló, amely szerint: „A kulákság tervezési előirányzata lazának bizonyult, ezért is telje­síthették túl, [...] még pedig anélkül, hogy a jegyzés során nagyobb ráhatást kellett volna náluk kifejteni.”84 Az idézett szövegnek külö­“ZML MDP Zeg. V. Biz. ir. 1. fcs. 2. ő. e. 87ZML MDP Zeg. V. Biz. ir. 2. fcs. Agitációs és propaganda ir. 16. ő. e. Né­hány példa az „ellenséges megnyilvánulásra” a népnevelőit feljegyzéseiből: „Nem jegyzek, mert fegyvert vesznek rajta és más embereket megölnek vele. Én ilyen bandának nem adok pénzt...inkább ne adtak volna földet, mint most békekölcsön-jegyzéssel pénzt kérnek...engem nem érdekel a békekölcsön... ne szólítsanak engem elvtársnak, én úr vagyok a magam portáján...nem va­gyok hajlandó pénzt adni a békekölcsönre, úgy is két gyermeket nevelek a demokráciának...nem érdekel mire szedik a pénzt, és nem is fogok adni...a mai rendszer is olyan mint a múlt. Munkásnyúzók vagytok, csak azért jöttök agitálni, hogy rosszabb legyen a sorsunk...nincs maguknak más dolguk, mint folyton mindig a mi nyugalmunkat háborgatni...ha annyira pénzt akartok, vi­gyétek el a lovaimat” 8sZML MDP Zeg. V. Biz. ir. 1. fcs. 12. ő. e. 89ZML Zeg. VT ir. VB ülési jkv. 1951. október 4. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom