Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

A kamaszodó város új ruhája – építészet és infrastruktúra

nisztérium az épület alkalmatlansága miatt ekkor már csak egy évre volt hajlandó a működési engedélyt meghosszabbítani. A kiutat a város egy új filmszínház építésében látta, amit 1953-ra ütemezett be.4'16 Ez azonban még messze volt, mozi viszont kellett, ezért egy másik ideiglenes helyre, a Petőfi és Kosztolányi utca sarkán álló volt Katolikus Kultúrházba helyezték át a filmvetítést 1952-ben.4’’7 Ugyanebben az évben már megkezdték az új mozi helykijelölését, bízván abban, hogy a következő évben nekiláthatnak az építkezés­nek. A történethez tartozik, hogy Zalaegerszegen a háború idején már hozzákezdtek egy mozit is magában foglaló kulturális intézmény építéséhez - amit aztán szállodává terveztek át - a Kossuth és Pető­fi utca sarkán, de a pénz- és anyagkiutalások elapadása miatt az ala­pok kiásásánál nem jutottak tovább.456 457 458 459 Új helyszínként első helyen a Széchenyi tér 4-et és környékét, második helyen a Rákóczi út 2-4- et, harmadikként pedig a Kossuth Lajos út 13-15-öt jelölték meg.4’9 A beruházás ezt követően jó időre parkolópályára került, az építkezés csak 1955 közepén indulhatott meg, a kijelölt Széchenyi téri hely­szín meglévő épületeinek szanálásával. A terveket a Győri Tervező Iroda Soproni Fiókja készítette, a vezető tervezői megbízást Winkler Oszkár nyerte el. Az építkezést 1956 végén kellett volna eredetileg befejezni, de arra - különböző okok miatt - végül 1958-ban került sor. A több, mint nyolc millió forintos beruházás a nyolcszáz fős mo­zi mellett magában foglalt még 34 lakást és több üzlethelyiséget is. Az épületnél kevéssé kaptak hangsúlyt a kötelező szocreál elemek, belsőépítészeti szempontból pedig kifejezetten igényesnek és a kor építészeti nívóját messze meghaladónak minősült. A később hivata­losan Ady Filmszínháznak elkeresztelt három emeletes épület-komp­456ZML Zeg. VT ir. VB iilési jkv. 1951. május 9. 457ZML Zeg. VT ir. 587/7/1/1952. A korábbi 250 helyett itt 400-an fértek el. A volt kultúrház mozivá alakított nagytermét 1952. december 31-én nyitot­ták meg a Riadó c. bolgár film vetítésével. 458 A gödör csaknem két évtizedig éktelenkedett a város közepén, végül egy több emeletes társasház épült ide a hatvanas években. Földszintjén kezdet­ben az Országos Takarékpénztár, majd ennek helyére egymást követően kü­lönböző más bankok fiókjai kerültek. 459ZML Zeg. VT ir. 587-4/8/1952. 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom