Káli Csaba: Zalaegerszeg az „ötvenes években” 1947-1956 - Zalaegerszegi Füzetek 9. (Zalaegerszeg, 2005)

A kamaszodó város új ruhája – építészet és infrastruktúra

zóbbnak tekintenünk. Azt nem mondhatjuk, hogy ennek a korszakos irányzatnak a „termékei” rányomnák bélyegüket Zalaegerszeg mai építészeti arculatára, viszont a jelentőségét sem marginalizálhatjuk. A következőkben az ekkor épült - illetve megtervezett, de esetleg csak később befejezett - középületeket vesszük sorra funkcionális csoportosításban. Szőkébb értelemben vett irodai, hivatali épület viszonylag kevés épült a városban. A háború után az első ilyen funkciójú épületnek az Erdőgazdasági Nemzeti Vállalat székháza számított, amely a Kossuth utca 35. alatt, egy lebontott ház helyén készült el 1951 első felében.4’6 Az épület átadása után az Erdőgazdasági Vállalat végre kiköltözhe­tett az akkoriban hivatalokkal és párt-, valamint tömegszervezetek­kel meglehetősen túlzsúfolt Arany Bárány Szálloda első emeletéről.437 A másik és egyben utolsó, e korszakban megvalósult irodaház-építke­zést a Terményforgalmi Vállalat kezdeményezte. A szintén egy eme­letes épület 1955-ben készült el, de végül nem a vállalat költözött ide - az Ady utca 62. alá - hanem a Magyar Dolgozók Pártja Zala me­gyei Bizottsága.438 Az irodaépületek tekintetében, a meglehetősen kevés produktum mellett annál több terv született. Mivel a megnövekedett bürokrá­cia miatt a hivatalok, vállalati irodák, nem utolsó sorban pedig a párt és a hozzá kötődő más szervezetek sok, eredetileg nem irodai funk­ció kiszolgálására készült épületet, főként lakásokat foglaltak le, már 1951-ben felmerült egy száz szobás irodaház építésének a gondola­ta. Ezt az épületet a városban négy helyen szétszórt megyei tanács Kosztolányi úti főépülete mellé tervezték felhúzni, annak elhelyezési 4.6 Az eredetileg egy emeletes épület visszafogottan modern stílusban épült. Késó'bb meglehetősen ízléstelenül megmagasították, legutóbb a Vám- és Pénzügyőrség használta, jelenleg üresen áll. Eredeti funkciójára a bejárat felett található tölgyfalevél dombormű emlékeztet. 4.7 ZML Zeg. VT ir. VB iilési jkv. 1951. április 18. 438 A városi strandfürdővel szemben álló épület, ma a Zalai Hírlap szerkesz­tőségének székháza. Az eredetileg lapos tetős ház a kilencvenes évek köze­pén tetőteret kapott, de eredeti karaktere megmaradt. A Terményforgalmi Vállalat egyébként a Csány tér 2. alá, az onnan az újonnan elkészült iroda­házba költöző MDP megyei bizottsága helyére költözött. 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom