Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. - A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején - Zalaegerszegi Füzetek 6. (Zalaegerszeg, 2000)
A definitívum 1853–1860 - Az önkormányzat az 1850-es évek közepén
miatt egy-egy egerszegi tisztviselői állás megüresedésekor nem tolongtak túl nagy számban a jelentkezők annak betöltésére. Éppen ezért feltűnő, hogy az 1855. május 10-i választmányi ülésre már minden pontosan elő volt készítve. Horváth Imrét kész tények elé állították. A rendelkezésre álló viszonylag rövid időn belül a négy tanácsosjelölt felsorakoztatása pedig az alkalmas utód megtalálására vonatkozó, felülről érkező esetleges ellenvetések kiküszöbölését szolgálta. A feltehetően a konzervatívok háttérben meglévő személyes kapcsolatrendszere révén és a helyi közigazgatási átszervezés elmaradása folytán a hivatala elvesztésétől egyszer már megmenekült Horváth Imre nem tanult az addigiakból. Nem tudott nmegállj"-t parancsolni önmagának, a rábízott pénzekből ezután is hol kisebb, hol nagyobb összegeket elvett. Tartozása 1855-ben már 1483 pengőforintra és 45 krajcárra rúgott, többre, mint amennyibe a város hivatali és szolgaszemélyzetének egész évi fizetése és egyéb javadalmazása került.168 Talán abban bízott, hogy következmények nélküli eddigi visz- szaélései után az elkövetkezőket is el lehet majd valahogy simítani. Vagy pedig a súlyos adósságválságból egyszerűen nem volt már többé a megtévedt ember számára kiút. S most már úgy látszik senki nem segített rajta, sem egykori elvbarátai, sem mások. Az adott szituációban Bogyay Lajos is csak az egyetlen megoldást választhatta: a város és mások pénzét saját céljaira fordító tanácsos menesztését. Az 1853-tól kezdődően országos és megyei szinten végrehajtott közigazgatási átszervezések után várható volt, hogy a községi igazgatásban is változások következnek be. Ha Horváth Imrének sikerült is volna addig hivatalban maradnia, az apparátusnak az átszervezéssel együttjáró belső megmozgatása, s a város pénzügyeinek ehhez kapcsolódó újbóli felülvizsgálata során valószínűleg így is, úgy is napvilágra kerültek volna a tanácsos viselt dolgai. S erről - akár a megyei hatóságok megkerülésével - formális vagy informális csatornákon bárki tudósíthatta volna a felettes szerveket. Ekkor pedig nincs kizárva, hogy Bogyay Lajosnak is magyarázkodnia kellett volna. Mégpedig ugyanazért, amiért ő 1855. május 6-i rendeletében az egerszegi elöljáróságot hibáztatta: a fennálló helyzet eltűréséért és annak be nem jelentéséért. A tanácsos túlkapásainak nyilvánosságra hozatalával valójában nemcsak a vétkest állították kész tények elé, hanem őt is. Feltehetően túl sokan és túl sokat tudtak már az ügyről. Ennek érdekében Smalkovits Mihály és Ráizinger József mellett valószínűleg 81
