Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. - A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején - Zalaegerszegi Füzetek 6. (Zalaegerszeg, 2000)
A provizórium kora 1851–1853 - Az önkormányzat működése 1850–1853
Ráizinger József először is megpróbálta valamennyire rendbehozni a város pénzügyeit. 1852 októberében már a kölcsönként felvett tőkék kamatait sem tudták fizetni, s számos más fizetési kötelezettséget sem tudtak teljesíteni. A választmány emiatt - na városnak hitelét nagyon csökkenni látván" - 1852. október 30-i ülésén elhatározta, hogy a város összes kintlévőségeit be kell szedni. Ezért a tanácsnak szigorú kötelességévé tette, hogy "minden személy[i] válogatás nélkül, minden adósnak" a tőkét mondja fel. A felmondási idő lejárta után pedig - ha nem történik meg a lefizetés - azt per útján mindenkitől hajtsa be. Az érintett adósokat tíz nap múlva a tanács elé rendelték, és mindegyikük negyedév haladékot kapott adóssága rendezésére.124 Jellemző, hogy az adósok között ott találjuk a két fizetett tanácsost, Kováts Józsefet és Horváth Imrét is! Horváth Imre tehát nemcsak a korábbi városi közpénzekkel nem tudott elszámolni, hanem személyes tartozása is volt a város iránt. Bár a befizetések megkezdődtek, 1853-ban a kiadások közel egy- harmadára még mindig hiányzott a fedezet. A bevételek legnagyobb része a bormérési jog és a városi boltok bérbeadásából származott. Emellett sóárulás, fű eladás és föld haszonbérlet képezték a fő jövedelmi forrásokat. A kiadások között a legmagasabb összeget a hivatalnokok és szolgák fizetése tette ki. Ezenkívül jelentős összeget kellett fordítani a városi épületek és boltok fenntartására, a szolgaszemélyzet ruházatára, a plébános és a tanító fizetésére, a toloncok ellátására és a kölcsönvett tőkék kamatainak törlesztésére is. Ugyancsak nagyobb összeget terveztek be rendkívüli kiadásokra és kiküldetésekre. A hiányt a város lakosaira kivetett pótadóval kívánták fedezni. Ehhez a megyefőnöktől kellett engedélyt kérni. Bogyay Lajos az engedélyezés előtt véleményt kért a megyei számvevőségtől. Ekkor derült ki, hogy a város 1848/49-től kezdődően nem adta be felülvizsgálatra az éves számadásokat. Ezek pótlása és ellenőrzése után sikerült a számvevőségnek az előző évekről bizonyos összegű maradványt, az 1853-as bevételeknél pedig a tervezett összegnél valamivel többet kimutatni. Ezek beszámításával a hiány csökkent, a pótadót azonban semmiképpen sem lehetett mellőzni. Ezt az egyenes adó arányában állapították meg, s mértéke még így is csaknem elérte a felettes hatóságok által maximumként megszabott 25 %-ot. Mindezt jórészt az előző évben teljesítetlen kifizetések és a város egyéb adósságai idézték elő.125 63
