Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. - A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején - Zalaegerszegi Füzetek 6. (Zalaegerszeg, 2000)
A katonai kormányzat időszaka 1849–1850 - A tanácsbeliek
december 31-én erre a pozícióra kijelöltek közül kerültek ki. Az akkori állapotokhoz képest tehát lényegében csak a két ezúttal létrehozott tisztségre - az útmesterire és a szállásmesterire - kinevezettek tekinthetők újaknak a város vezetésében. A tisztviselők fizetésének megszabásakor - bár a városok anyagi lehetőségei ennek nagyságát meglehetősen behatárolták - tekintetbe vették, hogy közhivatalnokként kevesebb idejük jut majd más jövedelemszerző foglalkozások űzésére, s ezért - mint azt a megyefőnök szorgalmazta - "rendes, s nemüleg fáradozásaikat jutalmazó fizetéssel" kell ellátni őket. Mindezt tekintetbe véve a jegyző fizetését 300 pengőforintban állapították meg, a pozíciójával együttjáró korábbi juttatásokat (pl. a két szekér széna helyett fizetett összeg, szállásbér, gyertyapénz stb.) azonban szinte teljes egészében elveszítette. Fizetését egyedül a 6 ölnyi tűzifa járandóság egészítette ki. A feudális időkben a városi tanács előtt folytatott perek és örökbevallások utáni jutalék legnagyobb része szintén őt illette, rajta kívül ebből még a bíró és a tanácstagok részesültek. Ez a jövedelemforrás a közigazgatás és igazságszolgáltatás szétválasztásával mindannyiuk számára megszűnt. A városbíró fizetését 200 pengőforintban rögzítették, a két tanácsnok fejenként 100-100 pengőforintnyi fizetést élvezhetett, a pénztárnok fizetése pedig 100 pengőforintot tett ki. A két új tisztviselő, az útmester és a szállásmester ugyancsak 100-100 pengőforintot kapott, az utóbbinak ezenkívül még 6 öl tűzifa is járt. A kinevezettek fizetésüket minden negyedév végén a városi pénztárban vehették fel.29 Az újonnan hivatalba lépő tisztikar személyi állományában már rögtön a kinevezés után változás történt, mivel Koren Bálint szállásmester »házi körülményei”-re hivatkozva lemondott hivataláról. Hogy mi rejlett e tapintatos megfogalmazás mögött, azt a hivatal- történetben egy kis kitérőt téve, csupán érdekességképpen mondjuk el. A szállásmester »házi körülményeit" egy, a tanácsülési jegyzőkönyvben nagyjából ugyanebben az időben szereplő bejegyzés tartalma világítja meg. Koren Bálint ugyanis 1850. július 19-én azon panaszt tette a tanács előtt, hogy "pazarló neje több házi portékáit alattomosan olcsó áron eladogatta". A panaszos a tanács segítségét kérte ezek visszaszerzéséhez. Bár időközben a vevők a megvett holmit a vételár visszatérítése fejében már csaknem mind visszaadták, a tanács a következő döntést hozta: "Minthogy a vásárlók a pana- szolkodó nejének szerencsétlen pazarló természetét jól ismerték, 17