Foki Ibolya: Zalaegerszeg 1850-1860. - A város igazgatási szervezete és tisztviselői az abszolutizmus idején - Zalaegerszegi Füzetek 6. (Zalaegerszeg, 2000)
A katonai kormányzat időszaka 1849–1850 - Az abszolutista rendszer berendezkedése
zott ügyvitelnek a keretei között pontos, lelkiismeretes munkát és nem utolsósorban szaktudást vártak el a hivatalnokoktól. Ebben a rendszerben nem volt helye fölösleges állásnak és fölösleges tisztviselőnek. Tiszta, áttekinthető viszonyokat kívántak, mindezt szigorú alá- és fölérendeltséggel ötvözve, ahol a fölöttes hivatalnok tekintélye előtti meghajlás, a feltétlen engedelmesség alapvető követelménynek számított. Ezáltal persze a legalacsonyabb szintű közigazgatási szerveket egyszerű végrehajtó apparátussá degradálták, és az önálló kezdeményezést rendkívül szűk korlátok közé szorították. Mindezzel a bécsi kormányszervek a rendezett állam képzetét szerették volna kelteni a meghódított ország polgáraiban és azt remélték, hogy a polgári jogviszonyok létrehozásával, a szabályozott, gördülékeny ügyintézéssel könnyebben elháríthatják a tőkés fejlődés útjában álló akadályokat; az anyagi felemelkedés lehetőségeinek megteremtésével pedig majd a lakosság szélesebb rétegeinek bizalmát is meg tudják nyerni.12 Ezeket az elveket azonban - különösen a községi, városi közigazgatás szintjén - csak részben sikerült átültetni a gyakorlatba. Mindjárt a kezdet kezdetén ugyanis jó néhány olyan kérdés vetődött fel, amelyre egyelőre senki nem adott választ. A közigazgatás és igazságszolgáltatás szétválasztásával pl. jelentősen csökkent a városok bíráskodási jogköre. Ezért szükség lett volna annak tisztázására, hogy megmaradt feladatkörüket hány és milyen beosztású tisztviselővel tudják rendesen ellátni. S ugyancsak a közigazgatás és igazságszolgáltatás elkülönítéséből eredően jelentkezett egy általánosan felmerülő probléma. A bírói hatalom és a közigazgatási működés összefonódása mindeddig magától értetődőnek látszott a hazai lakosság számára. A közigazgatási szervek rendeleteik érvényre juttatásához bíráskodási jogkörüket is felhasználhatták. Most azonban attól lehetett tartani, hogy ha nyilvánvalóvá válik, hogy a hivatalnokok a rendeleteiknek való ellenszegülést vagy a törvényellenes magatartást nem tudják saját hatáskörükben megtorolni, hanem emiatt egy tőlük független bírósághoz kell fordulniuk, akkor a megszálló hatalom politikájának letéteményeseiként még annyi tekintélyük sem lesz a nép előtt, mint eddig.'3 Pedig a bizalomépítésnek, mint a rendszer lélektani stabilizáló erejének, fontos szerepet szántak. Ezért a városi tisztviselők esetében nemcsak azok számát és beosztását kellett volna mielőbb kijelölni, hanem jövendőbeli szerezd
