Molnár András: Zalaegerszeg 1848-1849-ben - Zalaegerszegi Füzetek 5. (Zalaegerszeg, 1998)
Honvéd újoncozások
1849 június júl. jún.-júl. 5. 11 13 15 16 17 19 20 21 25 7. értelmiségi22 kézműves1 6 1 7 1 3 221 fogl. nélküli 17 4 213 1 1 20 együttesen 1 1 13 5 9 1 4 4 3 1 1 43 Miután a korábbi űjoncozások már kivonták a városból a mobilisabb értelmiségi elemeket, most mindössze két ilyen fiatalember akadt: a már említett Simonfi Endre, és Patyi Ignác helybeli, 25 éves tanító. Az egerszegi újoncok többségét a kézművesek ill. „foglalkozás nélküliek” tették ki, nagyjából azonos arányban. A kézművesek többsége, 8 fő a csizmadiák közül került ki. Szabó, varga és takács 3-3 fő állt honvédnek, míg további négy mesterség 1-1 fővel képviseltette magát. A „foglalkozás nélküliek” között azokat tüntettük fel, akiknél a beavatási jegyzőkönyvben a „mestersége” rovatot egyszerűen kihúzták. Ők gyaníthatóan földműves származásúak, egyszerű parasztok lehettek (hasonlóan az egy évvel korábban toborzott önkéntesekhez). Zalaegerszeg 43 újoncából 19 fő a város szülöttje volt, 13-an tizenhárom másik zalai településről származtak. Vas megyében hatan, Veszprém megyében ketten születtek, Zemplénből, Te- mesből végül Csehországból pedig egy-egy zalaegerszegi újonc származott. Noha az idegenek aránya némileg meghaladta a „bennszülöttekét”, helyettesállításra mindössze hét esetben került sor. A helyetteseknek egyenként 80-tól 110 pengőforintig terjedő összeget fizettek azok, akiket sorozás (sorshúzás?) alapján kívánt a város kiállítani. A helyettesek átlagosan 114 forintnyi összeget kaptak. 66