Molnár András: Zalaegerszeg 1848-1849-ben - Zalaegerszegi Füzetek 5. (Zalaegerszeg, 1998)
Honvéd újoncozások
minden esetre mentesek - a külső megyéből fogadható újoncokra a határozat ki nem terjedvén”. A bizottmány a továbbiakban pontosította még a kenyérkereső családfő (vagy egyedüli fiúgyermek) felmentésének körülményeit, és rendelkezett arról is, hogy az újoncállítást aszerint kell végrehajtani, hogy „ezáltal is közteher egyes családokra s személyekre méltányosság szerint oszoljon”. A bizottmány az egerszegi (és lövői) járás újoncainak besorozásával Könczöl Ferenc és Farkas András tisztviselő urakat, orvosi vizsgálatukkal pedig Smalkovits Mihályt, a megye főorvosát bízta meg. Miután Zalaegerszegen a bizonytalan katonai helyzet miatt nem lehetett végrehajtani a besorozást, a járás újoncait Kapornak mezővárosba, onnan pedig a keszthelyi gyülekezőhelyre irányították, végül a Keszthelyen gyülekező nagyobb újoncegységeket nemzetőrök fegyveres kísérete mellett - a hadügyminisztérium leiratainak értelmében - a Komáromi erődben alakított tartalékhoz kellett kísérni.119 Zalaegerszeg mezőváros a járás főszolgabírája által elkészített kivetés szerint 42 újoncot tartozott kiállítani. Mivel az újoncok számára az adott településeknek kellett a 20 pengőforintnyi „kézipénzt” a besorozáskor kifizetni, és Zalaegerszeg kasszája ismét csak üresnek mutatkozott, a város június 2-i tanácsülése újabb kölcsön felvételére hatalmazta fel a városbírót. A június 5- én kezdődő egerszegi toborzás első négy napján mindössze egyetlen újoncot sikerült a városnak kiállítani, ezért a június 9-i tanácsülés toborzóbiztosokat és zenészeket fogadott fel a toborzás meggyorsítására: toborzónak nevezték ki Draskovics Györgyöt, Goldfinger Balázst, Tretter Józsefet és Gyük Ferencet, és meghagyták, hogy számukra „minden alkalmatos újoncért” 1 pengő- forint „fejpénzt” fizessenek. Határozatot hozott a város tanácsa arról is, hogy „miután a toborzás zenészét nélkül sikerrel nem teljesíttethetne, zenészetnek a helybeli jobbik banda felfogadtatni, s naponként 4 pengőforintok részökre kifizettetni rendeltetik”.120 A nehezen induló toborzás nem volt mentes a visszaélésektől sem. Ugyancsak a június 9-i tanácsülés foglalkozott Bencze József esetével. Bencze Zalaegerszegen született (1825-ben) és a város által kiállítandó újoncok közé már beírták, amikor egy galamboki 64