Molnár András: Zalaegerszeg 1848-1849-ben - Zalaegerszegi Füzetek 5. (Zalaegerszeg, 1998)

Honvéd újoncozások

A város részéről kiállított vljoncok átlagéletkora mintegy 21 év, pontosabb életkori összetétele pedig a következő volt: sorozott helyettes együtt 18-20 éves 8 12 20 21-25 éves 2 5 7 26-29 éves­3 3 együtt 10 20 30 A sorozottak közül négyen 19, négyen 20, ketten pedig 22 évesek voltak, míg a helyettesek között két 18, hat 19, négy 20 éves akadt, és a legidősebb helyettes 29 éves volt. A zalaegerszegi újoncokat - csakúgy, mint a megyeszékhelyen beavatott valamennyi újoncot - a korábbi elképzeléseknek meg­felelően több alakulat között osztották szét. A Zala megye által tévedés folytán kiállított 56. honvédzászlóaljhoz került az egerszegi járás újoncainak többsége. Oszterhueber Péter honvéd százados 400 újoncot vett át az 56. honvédzászlóalj számára a november 14. és december 3. között beavatott egerszegi járásbeli újoncok közül. így került Zalaegerszeg mezőváros 18 újonca az 56. honvédzászlóaljhoz, amely Keszthelyen szerveződött, majd december 18-án Perczel muraközi hadtestjéhez csatlakozott. Szintén Perczel parancsnoksága alatt, a Muraközben teljesített szolgálatot a Zrínyi szabadcsapatból alakult 35. honvédzászlóalj, melyhez 38, november 25. és december 20. között kiállított újon­cot vezényeltek az egerszegi járásból, köztük Zalaegerszeg három újoncát. A 13. sorszámot viselő keret- vagy kiképzőzászlóalj - amelynek legénységét az alapkiképzés után más alakulatok kö­zött osztották szét - számára Nedeczky István hadnagy (Deák Ferenc unokaöccse) 370 újoncot vett át az egerszegi járás novem­ber 16. és december 2. között kiállított újoncai közül, köztük Zalaegerszeg 9 újoncát.114 Nem tudjuk, hogy ők a későbbiekben mely alakulathoz kerültek, és azt sem, hogy mi lett a sorsa a 35. honvédzászlóaljhoz vezényelt három zalaegerszegi újoncnak. 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom