Molnár András: Zalaegerszeg 1848-1849-ben - Zalaegerszegi Füzetek 5. (Zalaegerszeg, 1998)
A nemzetőrség felállítása
főszolgabírót, hogy „Egerszegen lakjék, és a csend fenntartására éber figyelemmel őrködni méltóztasson”.30 Az 1848 márciusában felállított nemzetőrségek az első napokban ugyan csupán helyi karhatalmi feladatokat láttak el, és az első hivatalos rendelkezések szerint is ez volt a feladatuk, de sokhelyütt, így Zalaegerszegen is „megsejtették” a létrehozók igazi szándékát. Az ország hatalomra került ellenzéki vezetői egy Ausztriától független nemzeti haderő csíráját látták a nemzetőrségben. Zalaegerszeg közgyűlése 1848. április 2-án hozta az alábbi határozatot: „Minthogy pedig ezen város kebelében is már alakított őrseregnek nemcsak a[z] volna rendeltetése, hogy a belcsendre és bátorságra ügyeljen föl, hanem egyszersmind szükség esetiben a nemzeti függetlenségnek s szabadságnak megőrzésére is gyámolul szolgáljon, ezen szép kívánatnak pedig csak úgy felelhetne meg, ha a szükséges hadi gyakorlatokban oktatást nyerend, ugyanazért a felállított nemzeti őrseregnek a fegyver gyakorlásában leendő oktatása elrendeltetvén, ha hogy az őrsereg közt elegendő kiképezett egyének, kik az oktatást teljesítenék, nem találtatnának, evégre a városi közönség ilyeseknek félfogadását egyhangúlag elhatározza.”31 A zalai nemzetőrség szervezésének első eredményeiről április 4-én számolt be Csillagh Lajos alispán a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottságnak: „Zalaegerszeg mezővárosban mintegy négyszáz, Kanizsán hatszáz, Keszthelyen négyszáz főbiil álló rendőrök állíttattak fel, ezek azonban részint föld-, részint szőlő- birtokosok, nappal munkájuk után látnak, éjjel őrködnek tulajdon puskájokkal vagy fejszéjekkel. Az egerszegi rendőrsereg számára a várőrző hajdúk által elhasznált 30 darab puskát adattam csak ki, mivel több használni valóval nem bírtunk”.52 A nemzetőrségre vonatkozó ideiglenes rendszabályok kidolgozásával megbízott választmány jegyzőkönyvét a város április 8-i tanácsülésén olvasták fel. Az ekkor elfogadott rendszabályokat sajnos nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy a választmány felszólította a város vezetőit, gondoskodjanak a nemzetőrség őrjáratozásához szükséges eszközökről; dobokról, lámpákról és ágyakról. (Utóbbiak az őrszoba számára voltak szükségesek.) Mind ezeknek, mind pedig a kért nemzetiszínű zászlónak elkészítteté21