Degré Alajos - Simonffy Emil: A zalaegerszegi Központi Elemi Iskola Története 1690-1949 Zalaegerszegi Füzetek 1. (Zalaegerszeg, 1975)

Megjegyzések a táblázatokhoz

tanévekben a körzethez tartozást az anyakönyv igazgatói aláírásából állapítottuk meg. Az aláírás sokszor hiányzik. Mivel Tikk írta alá rendszeresen az anyakönyvet, így az alá­írás nélküli anyakönyvet I. körzetinek vettük. A hiányzó évek becslése teljesen irreális volna, mert éppen ezekből az évekből nem ismerjük az osztályok számát és elhelyezését sem. 3. sz. táblázat: Az anyakönyvek alapján készült. Az anyakönyvek a Dózsa György Ált. Isk,-ban vannak. A fiú-leány bontást elvégezni az anyakönyvek vezetési módja miatt nem lehetett. 4—7. sz. táblázat: Az elemzés az anyakönyvek neveinek összevetése alapján történt (hasonlóan a következő táblázatokban is). Az 1911/12., 1923/24, és 1937/38. tanévben a Zalaegerszegi Állami Elemi Népiskolában IV. osztályos fiú tanulók hova iratkoztak a kö­vetkező tanévben. Az „egyéb" rovatba azok kerültek akiknek a nevét a következő tan­évben nem találtuk meg. Ezek vagy kimaradtak az iskolából (betöltötték a 12. életévüket), vagy ismételtek, vagy elköltöztek. A Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium anyakönyvei 1912/13, 1913/14, 1924/25 és 1925/26. évekből a Zm. L-ban, 1938/39, 1939/40. évekből a gimnáziumban, a Zalaegerszegi Polgári Fiúiskola anyakönyvei a Petőfi Sándor Ált. Isk.-ban vannak. 1912-ben és 1924-ben általános tanulmányi eredményt nem vezelték be az anya­könyvbe, az összehasonlíthatóság érdekében azt mi állapítottuk meg az 1938-ban érvé­nyes szabályok szerint. 8—11. sz. táblázat: Itt számbavettük azokat is, akik az 1912/13, 1924/25 és 1938/39. tanévben az elemi iskola V. osztályát végezték el és csak az azt követő tanévben irat­koztak be a polgári iskola, ill. a gimnázium I. osztályába, így az itt szereplő számok a 3. sz. táblázattal nem egyeznek. 14. sz. táblázat: Rendes korúnak azt szc'mítottuk, aki a tanév megkezdéséig (szep­tember 1-ig) a 10. életévét betöltötte, de a 11-t még nem töltötte be. 15. sz. táblázat: Túlkorosnak azt a tanulót számítottuk, aki a rendes korúnál két vagy több évvel idősebb volt. 17. sz. táblázat: A tanulmányi átlag kiszámításához a következő értékeket vettük: ki:űnő: 1, jeles: 2, jó: 3, elégséges: 4, elégtelen: 5. Az összeget csak az osztályozott ta­nulók számával osztottuk. 18—19. sz. táblázat: A 6. és 7. sz. táblázatban számbavetteket vizsgáltuk meg az első polgári iskolai, ill. gimnáziumi évükben elért eredményük alapján. A kimaradtak kö­zött természetesen nemcsak tanulmányi okok miatt kimaradt van, de elkülönítésükre nincs mód.

Next

/
Oldalképek
Tartalom