Az antiszemitizmus alakváltozatai (Zalaegerszeg, 2005)
Kende Tamás: Vérvádak a kelet-európai antiszemitizmus szellemtörténetében. Historiográfiai megközelítés
miatti túlnépesedés ellen küzdő lengyel jobbágyság lelkiismeretének megkönnyítését szolgálta.15 A lengyelországi vérvádesetek pontos számának és kronológiájának meghatározása — a téma legmodernebb tudományos összefoglalójának szerzői szerint — „további kutatásokat igényel”. A Guidon — Wijaczka szerzőpáros hosszú érdektelenséget tört meg alapos tanulmányával. A lengyelországi vérvádak témája a századelő főként orosz nyelvű és oroszországi zsidó történetírása óta nem volt a kutatások frekventált témája. A szerzőpár forrásai nem az eredeti periratok voltak. Korszerű történeti alapkutatások hiányában a szerzők a gyér és nem mindig megbízható szakirodalom mellett a XVIII. század lengyel antijudaista vér- vádirodalmát használták tanulmányuk forrásául. Lengyelország keleti területein, az Oroszországi Birodalomhoz csatolt részeken bukkan majd fel a vérvád legközelebb, a XIX század második évtizedében. Érdekes módon a nyugati, porosz fennhatóság alá került részeken, majd a XIX. század végén, a német kultúrharc idején éled újjá a vérvád. A lengyel államiság végével nem tűnt el a vérvád a lengyel területeken. Ám érdekes módon ez a továbbiakban még ennyire sem (pontosabban: egyáltalán nem) képezi a lengyel és a lengyel-zsidó történelem mint konstrukció részét.16 A szelekciónak az egyes nemzeti historiográfiákban gyökerező okaira utal az a körülmény is, hogy a cseh és cseh-zsidó történelmi összefoglalókból jószerivel hiányzik az úgy nevezett Hilsneriáda, az újkor egyetlen olyan vérvádesete, melyben a megvádolt zsidót bűnösnek találták (a rituális) gyilkosságban és jogerősen elítélték. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a tortúra intézményiének eltörlését követően sehol, még az Oroszországi Birodalomban sem ítéltek el jogerősen vérvádas perbe fogott zsidót, kivéve az 1900-1901-ben Csehországban zajlott — Kut- na Horán és Písekben tárgyalt — polnai ügyben. Tekintettel arra, hogy' a lacrimoso zsidó történeti hagyományban központi, magyarázó szerepet játszanak a vérvádak, nem túlzás egyfajta cseh-zsidó történelmi kiegyezésről és annak XX. századi historiográfiai eredőjéről: a Hilsner-ügy- ről való „jóindulatú”, évszázados (el-) hallgatásról beszélni. Elöljáróban érdemes megemlíteni három, anatómiainak tekinthető munkát. Az egyik Otto Urban újkori cseh politikatörténeti összefoglalója, mely csehül is Uo. 185. l6Tomaszewski 1993. 50
