Az antiszemitizmus alakváltozatai (Zalaegerszeg, 2005)
Kende Tamás: Vérvádak a kelet-európai antiszemitizmus szellemtörténetében. Historiográfiai megközelítés
Kende Tamás: VÉR VÁD AK A KELET-EURÓPAI ANTISZEMITIZMUS SZELLEMTÖRTÉNETÉBEN. HISTORIOGRÁFIAI MEGKÖZELÍTÉS A tiszaeszlári vérvádról írott nagyszerű és empatikus dokumentumregényében Krúdy Gyula a következőket mondja: „Ez a hazug híradás volt Solymosi Eszter haláláról, s ez a kitalált híradás állította meg az embernek a szívverését mindenütt a világon, ahol a szívek éreznek, az agyak gondolkoznak, hajadon leánykák növekednek. Ha vallásuk azt követeli tőlük, hogy' embert öljenek, mit lehet tenni a zsidók törvénye ellen? A vallásuk ötezer esztendős, azt megváltoztatni nem lehet. A vallás örökké tart, amíg zsidók járnak a földön. Az egyetlen megoldás, hogy' ki kell irtani a világból a zsidókat, hogy vallásuk így önmagától elmúljon a földről.”1 Az idézet 1931-ben jelent meg először. Krúdy e soraival a vérvádnak a modern ember számára elképzelhetetlen irracionalitásán gúnyolódott. Ezt érzékelendő írta gúnyosan, hogy ha hiszünk a vérvádban, úgy elengedhetetlen a zsidók teljes kiirtása. Krúdy számára e gondolat felvetése a lehetetlen, értelmetlen irracionalizmus kifigurázását szolgálta, azt, hogy a korszak antiszemitáit nevetségessé tegye. Ezért kellett felvetnie azt a lehetetlenséget, amit a zsidók kiirtása jelent. Sorai 1931 elején jelentek meg magyarul, Magyarországon.... Látnok lett volna Krúdy Gy'ula? Aligha. Amit tett, az nem volt más, mint hogy egy' gondolatmenetet a logikus végkövetkeztetésig vitt. Célja a szörnyülködtctés, az olvasók rádöbben- tetése volt a népszerű antiszemita vádak abszurd mivoltára. Auschwitz után már másképp olvassuk Krúdy sorait. Ami számára az abszurd ab- szurdjának tűnt, az egy évtizeddel később valóra vált annak köszönhetően, hogy olyanok is végiggondolták a fentieket, akik számára szigorúan megoldandó feladatnak tűnt a Krúdy számára gúnyos „vagy-vagy” kérdés. Nem a nácikon és magyar segítőiken múlott, hogy nem tudták 1 Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter. Budapest, 1975. 27. 44
