Zalai Millennium. Szemelvények Zala megye múltjából (Zalaegerszeg, 2000)
Az 1945-ös választások Zalában
Demokrata Párt, Szociáldemokrata Párt és a Magyar Radikális Párt) kapott lehetőséget országosan a megmérettetésre, amelyek közül Zalában az MRP nem indult. A választásokat 1945. november 4-ére tűzték ki, így az arra illetékes szerveknek, az összeíró (választási) bizottságoknak meglehetősen kevés idejük maradt arra, hogy a voksolást megelőző adminisztratív teendőket, így például a választásra jogosultak névjegyzékének összeállítását megfelelően elvégezzék. Ennek ellenére ez meglepően jól sikerült, viszonylag kevés volt a jogosnak mutatkozó felszólamlás. A választás adminisztratív szervezésével párhuzamosan országszerte elkezdődött a választási kampány. Zala megyében — az ország más területeihez hasonlóan — a leghatásosabb propagandát a nyilvános népgyűlések és a házi agitációk jelentették, mely téren az MKP és az FKGP volt a legélénkebb. A pártok, az általuk szervezett nagygyűléseken igyekeztek minél több „nagyágyút” felsorakoztatni. A sort az MKP nyitotta meg szeptember 23-án, Rákosi Mátyást vonultatva fel Zalaegerszegen, aki egyben a párt — többek között — zalai listáját is vezette. Az október 7-én, Budapesten — egyedüliként — lezajlott helyhatósági választás eredménye, az FKGP győzelme, mind a bal-, mind pedig a jobboldalon fokozta a kampány intenzitását. A helyi sajtó (Zala, Új Zala, Keszthelyi Újság) teljesen a baloldal, azon belül is az MKP érdekeit szolgálta, amely különösen a választási kampány hajrájában ütközött ki. A korteskedés október 21-én érte el a csúcspontját. Ez a vasárnap valóságos nagyüzem volt a pártok és korifeusaik részéről. Zalaegerszegen szinte forgószínpaddá alakult a Kazinczy tér, ahol Varga Béla (FKGP), Kovács Imre (NPP) és Marosán György (SZDP) tartott beszédet. Valamennyien pártjuk zalai lajstromának vezetői voltak. Nagykanizsán, u- gyanezen a napon, részben a megyeszékhelyivel azonos szereplőkkel folytak le a nagygyűlések. 1945. november 4-én reggel 7 órakor, a megye 687 szavazókörében megkezdődtek a nemzetgyűlési választások. A szavazás minden különösebb incidens nélkül, teljesen rendben zajlott, mindössze néhány esetben merült fel olyan panasz, amelyet az illetékes választási bizottságnak jegyzőkönyveznie kellett. A zalai választókerület 214.399 névjegyzékbe felvett választójából 194.842-en szavaztak. A Független Kisgazdapárt 144.527 érvényes sza132