Zalai Millennium. Szemelvények Zala megye múltjából (Zalaegerszeg, 2000)
Lengyel menekültek Zalában
Zalai Millennium 41. LENGYEL MENEKÜLTEK ZALÁBAN A németek 1939. szeptember 1-jei, Lengyelország elleni támadásával kezdetét vette a második világháború. A túlerőben lévő támadók — a szovjetek aktív támogatásával — néhány hét alatt elfoglalták az országot. A lengyel hadsereg maradéka, valamint az otthonát elhagyó polgári lakosság csak a szomszédos — határait megnyitó — Romániába és Magyarországra menekülhetett. A hozzánk érkező körülbelül 140 ezer lengyel katonai és polgári menekült elhelyezéséről kezdetben csak civil szervezetek és egyének, majd — a németek rosszallása ellenére — a kormányzat gondoskodott. A menekülteket formailag tábori körülményeket biztosító létesítményekbe internálták, de a helyi lakosság, és sokszor a hatóságok részéről is érzékelhető tüntető rokonszenv sokat enyhített a hontalanná váltak nehéz, szabadságukat is korlátozó helyzetén. A kormányzat kezdetben nem akart Zala megyében menekülttáborokat felállítani, a balatoni üdülőterületek, illetve — szökéstől tartva — a jugoszláv határ közelsége miatt. Később azonban változott a szándék, így létesülhetett előbb Nagykanizsán, Ujdörögdön és Murakeresztúron, majd 1940 folyamán Zalaszentgróton, Zalabéren, Keszthelyen, Hévízen, Alsó- és Felsőzsiden, Zalaszántón, Karmacson és Nemesbükön katonák, valamint polgári személyek részére menekülttábor. Általában használaton kívüli, vagy nélkülözhető gyárépületek, kaszárnyák, különböző középületek és magánházak adtak ideiglenesen otthont a lengyel menekülteknek. Zala megye területén 1939. szeptember 19-től 1940. közepéig összesen 762 lengyel tiszt, 160 tisztjelölt, 325 altiszt és 4260 katona, valamint 40 katonai családtag elszállásolását, élelmezését és egész- ségügyi ellátását biztosították, legnagyobb részüknek Nagykanizsán. Már a menekültek ide való beérkezésével egy időben megkezdődött azok — lengyel megbízottak általi — szervezett kicsempészése Jugoszláviába, majd onnét a továbbjuttatásuk nyugati országokba, ahol csatlakozhattak a szerveződő lengyel ellenálláshoz. Az e szempontból kényes helyen fekvő, egyébként a külföldre szöktetés központjának számító nagy- kanizsai tábort, a nemzetközi — elsősorban a jugoszláv — politikai helyzet megváltozása miatt a belügyi hatóságok 1941. április 1-jén felszámolták. Különösen ekkor kerültek előtérbe a keszthelyi és a zalaszent128
