Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)

II. Adalékok Zala megye bíróságainak, ügyészségeinek és közjegyzőinek hivataltörténetéhez

kát. hold, lakóinak száma: 49.656 fő.83 Területét tekintve a második, lakosságára nézve a harmadik legnagyobb zalai járásbíróság, mely magába foglalta az alsólendvai járás egészét, valamint a novai és a letenyei járás jónéhány települését is. Illetékességi területében csak a történelmi események okoztak változást. A község megszállásával a bíróság működése is megszűnt 1918 utolsó napjaiban. A Szerb- Horvát-Szlovén Királysághoz került 20 települést a Drávái Bánság­hoz csatolták, amelynek Maribor volt a székhelye. Erre de jure a tri­anoni békeszerződés biztosított lehetőséget 1920 augusztusában. Az 5.620/1941. IM. rendelet nyomán a járásbíróság korábbi ille­tékességi területén kezdte meg újra működését, amely jogilag 1945 márciusáig tartott. Alsólendván szintén bérelt helyiségekben kezdte tevékenységét a bíróság. Csak a századelőn indultak meg az önálló igazságügyi épü­let emeléséről a tárgyalások/4 A tényleges építkezés 1903-ban in­dult, ennek bekerülési költsége az akkori árakon 100.864 korona volt.85 1904-ben készültei. Tevékenységi kimutatásokat sajnos ennek a járásbíróságnak a vo­natkozásában nem sikerült feltárni. A rendelkezésre álló részadatok­ból, valamint azokból a tényekből, hogy telekkönyvi funkcióval ala­pítása óta rendelkezett, illetékességi területe és népességszáma rela­tíve magas volt csakúgy, mint a bírói és segédhivatali személyzete, az a következtetésünk adódhat, hogy ügyforgalma a zalaegerszegi és nagykanizsai járásbíróságokéhoz lehetett hasonló, sőt telekkönyvi ügyekben a törvényszékek után bizonyosan a legnagyobb forgalmú zalai bíróság volt 1915-ig. Alakulási létszámát a meglehetősen nagy illetékességi területtel arányban állóan határozták meg. A JÜSZ kifejezését használva kez­dettől fogva az ún. „nagy” járásbíróságok közé tartozott. (Alsólend­ván kívül csak Csáktornya és Tapolca alakult 4 járásbíróval!) 83Lázár - Reiner 14. p. 84 Jelenés és Statisztikai évkönyv 1900. s5Jelentés és Statisztikai évkönyv 1903. 54

Next

/
Oldalképek
Tartalom