Horváth Zsolt: Jogszolgáltatás Zala megyében a polgári korban 1872-1945 (Zalaegerszeg, 1999)

III. Ügyvitel a jogszolgáltatásban

- A beadvány mellékleteinek száma, esetleg súlya; az előadó neve.- A beadás napja - a beadó és a terhelt megnevezése, tárgya, pénzösszeggel, vagy értékpapírral összefüggésben tett megjegyzések.- A kiadvánnyal kapcsolatos feljegyzések.

Az iktatásnál továbbra is az évente megújuló sorszámos rendszert alkalmazták.

A mutatókönyv ekkor csak két rovatból állt „... melynek

a. ) az első hasábjába vezérszó gyanánt az érdekelt személyek és

hatóságok megjelölése, vagy szabály- és körrendeletnél; úgyszintén általános utasításoknál a tárgy megjelölése,

b. ) a másodikba pedig az ugyanazon ügyre vonatkozó, az év folyamán érkezett beadványok iktató számai jegyezendők a beadvány rövid megjelölésével.” (129. §.)

Azonos ügyben több személy érdekeltsége esetén minden személy neve alatt mutatózandó volt a beadvány; hasonlóan, ha ugyanazon vezérszóra különböző ügyek vonatkoztak, valamennyi ügynek külön rovatot kellett nyitni. (130-131. §§.)

Az iktatást követően a szignálást igénylő ügyeket a hivatal vezetőjének adták át, azokban az esetekben pedig, melyekben az ügyészség részéről előzetes intézkedés már történt közvetlenül az előadónak adták ki. Az ÜU. kezdetben előírta, hogy valamennyi előadó vezessen önálló jegyzéket a neki kiosztott ügyekről, de ezt, mint szükségtelen adminisztratív rendelkezést 1910-ben megszüntették.

Ugyancsak megszüntetésre került 1910-ben az előadói könyv is, mely iktatószám sorrendjében tartalmazta a kiosztott ügyeket az elintézés ideje és módja szerint.

A kiadmányozást és a kézbesítést rendkívül egyszerűen és egyértelműen szabályozták. (136-152. §§.)

Ezzel szemben nagyon jellegzetes volt az irattári kezelés rendszere.

Teljesen külön kezelték a személyi dossziékat, valamint a bizalmas ügyeket. Az általános irattár osztálytagolódású volt, amelyeket római számokkal jelöltek:

I. Szabály és körrendeletek, általános utasítások.

125