Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)

Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 10. Pozsony, 1834. január 31 - február 6.

szavait, de mivel a szóllási szabadság azt is meg kívánja: hogy minden követ ki mondhassa meg győződését, és ebben senki által ne gátoltassék, az ifjúságnak zajos heveskedését több követek dorgálva kárhoztatták, Nagy Pali pedig indulatossan ki fakadott az ifjúság ellen, és ki fakadása közben kelleténél valamivel meszszebb is ment, - a csendesség tüstént helyre állott, másnap azonban egy éles, sött gorombán vagdaló, de éppen nem elmés pasquilus16 volt az utszák szegleteire ragasztva, mellyben a Nádor, Péchy és Nagy Pali vastagon érdekelteinek, ezen pasquilus mindazonáltal sokkal ostobább, mint sem hogy azt untatásodra meg küldeném. Ezen most említett Kerületi ülésben némelly vitatások utánn a felírást szükségesnek találta a többség, s azt Nagy Palinak javalata szerint, úgy mint ide zárva olvashatod17, elfogadta.18 Több napokig hallasztották az országos ülést, egyikért19 azért, mert a Personalist a hideg kilelte - de talán más okból is. Annyi leg alább igaz, hogy ezen egynéhány nap alatt a Nádor közel 25 követet hivatott magához s rescriptum helyes voltáról s ennek következé- séban a felírás helytelenségéről igyekezett őket meg győzni, - voltak is, kiknek ezen hivatás használt annyit: hogy az Országos ülésben tőlünk el állottak, de a többség még is velünk maradott. Ezen idő közben az ellenfél hevesebb hősei, mint Péchy et caetjeri]20 fenyegetőztek, hogy majd az or­szágos ülésben keményen ki fognak kellni Tarnóczy ellen, de mivel a másik fél magányos társaságokban azt nyilatkoztatta ki, hogy a specifícumba ereszkedni nem akar, de, ha kényszerítve lesz - meg fogja kérdezni: minő jussal dorgálta a Nádor a követeket Conferentia neve alatt, holott, midőn azon ülésben, hol ő egyenessen az Elöl ülő, tudni illik a mágnások ülésében a pécsi püspök egyik vallásbéli pontra nézve azt mondotta, hogy ő, ha tör­vény hozatik is, engedelmeskedni annak nem fog, a Nádor azt el halgatta s igy Elöl ülői kötelességét éppen nem tellyesitette, pedig a hozandó törvény­nek előre az engedelmességet fel mondani nagyobb vétek, mint Tamóczy- nak szavai, meg fogják továbbá kérdezni, hogy igaz-e, a mit közönségesen hirlelnek, hogy a Fő Rendek magok adták fel a Tamóczyt és a mi Táblánkat, és hogy a Fel adást a Personalis maga is alá irta, holott neki, mint Elöl ülő­nek kötelessége volna a mi Táblánk becsületét oltalmazni, és mint hogy ő maga is jelen volt Tamóczynak elő adásán s az ellen, mint Elöl ülő az 1723- ik esztendei 7-ik czikkely szerint21 büntetést nem kért, ha Tarnóczy vétkes, ő is vétkes, s a Rescriptum dorgálása őtet illeti leg inkább. - Midőn ezen híreket a Nádor és Personális meg tudták, jobbnak látták a specificumokat el kerülni s a magok embereinek meg hagyták, hogy az Országos ülésben csak szárazon, általánossan és röviden jelentsék ki magokat, nehogy az ellen rész 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom