Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)

Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 8. Pozsony, 1833. december 4-6.

ha valamelly Szegény Nemes ember úri széket nem tarthatna, amit azomban mindenkor a Gyűlés fog meg határoztatok akkor azon port, melly annak úri széke elejbe volna tartozandó, a Szolga Biró és Esküttje fogja megítélni. - Most11 tanácskozunk azon községekről, mellyeknek magoknak van első bíróságot gyakorló magistratusok. Indítványba hozatott az is, hogy az előleges sérelmekre adandó resolu- tiot ujjabb fel írással ismét sürgessük, s ez meg is határoztatott, által kül­döttük a felírás javallatják a Főrendekhez s ők nékünk azt felelték, hogy a sürgetésnek sem alkalmatos idejét, sem szükségét nem látják, de ön meg győződésök ellenére is a fel írásnak el küldését nem gátolják, hanem a felírás stílusában némelly fontossabb módosításokat javallottak; mi ezen módosításokból egyet elfogadtunk, de a többire reá nem állottunk, azomban a második válaszban azt izenték nékünk a Fő Rendek, hogy ők a magok módosításai által Fel Írásunknak élesebb ki fejezéseit akarták változtatni, hogy az Ő Felsége előtt illendőbb alakban jelenhessen meg s azoknak el fogadását újra sürgették. Fel Írásunkban semmi élesség, semmi illetlenség nincs, ezt maga a Personális is megisméri12, el gondolhatod tehát: hogy illy igazságtalanul illetlenségről13 vádolva, szerkeztetésünktől el nem állhatunk, mert ez annyi volna, mint a vádat facto el ismémi. Már négy izenetet vál­tottunk e tárgyban, de a két tábla engedni nem akar, s igy alig ha az egész fel irás (melly közöttünk szólva úgy sem sokat használna) el nem marad. Midőn ma e tárgy felett tanácskozunk, Péchy , a pesti követ mindenben a Fő Ren­deket pártolván, éles vagdalkozással belekapott a két barsi követbe, Balogh vastagon felelt, s a gyűlés zajos volt.15 December 6-án Ma tizedfél órakor minden vármegyei követet (de csak ezeket) magához hivatott a Nádor Conferentiára. Azt véltük, a két Tábla között kíván egye­zséget eszközölni, azomban erről egy szót sem szólt, hanem hoszszas elő adásban elő hozta Balogh esetét, senkit különössen meg nem nevezve szét tagolta annak minden szavát, dorgálva, jövendőre nézve fenyegetőzött, de Péchynek mint hogy ez kormány embere, illetlen tettét egy szóval sem em­lítette, pedig ez volt az el kezdő, - az utánn elkezdette a Personalist dicsérni, és oda utasított bennünket, hogy azt manuteneálni16 iparkodjunk, ezzel fel kélt és eltávozott. Ez csak ugyan balgatag és illetlen conferentia, Somssich- nak igen sokat árthat. Mobiliáidat, mellyekről a Contot, ime ide zárom, eddig már meg kaptad, ird meg, tetszésedre vannak-e? 72

Next

/
Oldalképek
Tartalom