Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)
Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 6. Pozsony, 1833. augusztus 26.
nem vágyna, ide azomban nem értem a hivatalt keresőket, mert ezek a jövendő ki látásokért tűrik könnyebben helyheztetésük mostani terheit. Nem is igen történhetne reánk nézve kedvesebb dolog, mint ha az urbárium sanctionaltatnék, és az Ország Gyűlése leg alább egy esztendőre, de bizonyos napra el halasztatnék. Klárinak neve napjára szives és forró kivánataimat hoszszasan jelenteni nem szükséges, tudja ő, mint szeretem és mennyire óhajtom boldogságát. Éppen neve napján Lonovicsnál66, az egri káptalan követénél, ki a Statusok Tábláján ülő papok között leg jelesebb ember lévén, leg több köz kedvességgel bír, voltunk ebéden, talán 10-en, vármegyei követek, s az ebéd közepén Pálóczy László, Borsod vármegyei követ, fel vevén poharát, egy ékes el köszöntéssel az én testvértemnek, Oszterhuebemé asszonynak egéségéért ivott, meg lepett engem szívessége, mert valóban csodálkoztam, hogy ő azt tudja, hogy testvéremet Klárinak hívják, igy tehát mi Kláriról, előtte ismeretlen emberek között is, itt a távolban szivessen emlékeztünk. A mobilia67 eránt tudakozódtam - egy kanapét 6 székkel, uj Ízlésre, 170- től 190 forintig árulnak, vannak drágábbak is, - egy hoszszukás derék asztal 50-től 60 forintig, egy díván 60-tól 130-ig, két karszék 40-től 80-ig árultatik. írjátok meg, ha a kanapé, díván és székek toliakra legyenek-e - merinossal vagy perkállal68 legyenek-e bé vonva, és az asztalt szegletesre-e, vagy oválisra kívánjátok? Minden esetre, még bővebben fogok e tárgy eránt tudakozódni, s arról tüstént tudósítalak. A Glockenzugokat69 pedig magammal le viszem. Isten véled kedves Jósim, Klárit véled együtt, ezerszer csókolom, és vagyok hiv barátod Deák Ferencz Jegyzetek 1 Értsd: hihetően. 2 A július 31-i levelében ezt a határidőt említette Deák. De korábban is jelezte már. 3 Az augusztus 1-3-i országos ülésről van szó. 4 1. §: „A telek utáni állományba be nem számított, vagy eredetileg és egyedül a jobbágyok élelmére nem szánt irtásokat, addig, míg azok a maga módja szerint vissza nem vétetnek, fold, vagy haszonbér fizetése mellett a földesúrral kötött 63