Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)

Bevezetés

BEVEZETÉS Ez a forráskiadvány szervesen illeszkedik az 1992-ben megjelent, Deák Ferenc kiadatlan leveleiből című gyűjteményes kiadásunkhoz, valamint a megírás idején már nyomdakész állapotban lévő, s előreláthatóan 1998 tavaszán napvilágot látó, Újabb kiadatlan Deák-források című közlemé­nyünkhöz. Legfőbb célunk most is az volt, hogy tovább bővítsük a Deákkal kapcsolatos kiadatlan források körét, hogy minél teljesebb képet rajzoljunk a 19. század e jelentős politikai személyiségéről. A Deák Ferenc kiadatlan levelei című forrásgyűjteményünk előszavában azt írtuk, hogy Deák követi működése során keletkezett leveleit nem közöljük. Egyrészt azért, mert töredékesek, s ezért az országgyűlés egészéről teljes képet nem nyújthatnak. Másrészt és főleg - írtuk -, mert a levelekben közölt híradások s a legkülön­bözőbb utalások az egyes törvénytervezetekre, minden esetben fölöttébb részletes magyarázó jegyzetek készítésére kényszerítenének bennünket. Most látni fogja az olvasó, - és főként a szakember -, hogy igazat mondtunk. A meglehetősen sok és részletes magyarázó jegyzet alkalmazása abból az egyszerű és kézenfekvő körülményből következett, hogy Deák Oszter- hueber Józsefhez írott országgyűlési levelei megkövetelik az országgyűlés történetének ismeretét. A levelekben foglaltak megértése az adott esemé­nyek, a különféle törvénytervezetek mikénti előkészítésének és tárgyalásá­nak ismerete nélkül nem lehetséges. Az olvasó egyszeriben ott találja magát a politikai események sűrűjében, anélkül, hogy valaminő előzetes tájékozó­dást nyerne a tömör tárgyiassággal megírt levelek történeti tartalmáról és számos vonatkozásáról, beleértve a nagy tömegű tényanyagot, valamint a politikai szereplők hosszú sorát. Úgy véljük, hogy bőséges magyarázó jegy­zeteink segítséget nyújtanak a levelekben foglaltak minél teljesebb megérté­séhez. Deák országgyűlési levelei - igen gazdag forrásanyaguk mellett -, már csak a fent említett okokból sem jelentenek könnyű olvasmányt. Tartalmi értékei közül kiemeljük az országgyűlési tárgyak igen részletes ismertetését, 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom