Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)
Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 13. Pozsony, 1834. április 22.
illyenek a birók is, az illyen bíróság pedig a szabadságnak és független bíráskodásnak minden elveivel ellenkezik. - El követett más részről a Personális mindent, hogy az indítvány el ne fogadtassák, vagy leg alább más időre hallasztassék, de különössen ellenünk voltak magok a városi követek (ami igen természetes, mert ők hiszen valamennyen tisztviselők és tanácsosok) és soknak elő adásából ki tetszett, hogy ők azon hatalmat, mellyet a Thrasybulus21 által el kergetett 30 Tyrranussként a polgárokon gyakorolnak, a polgárokkal meg osztani nem akarják. így lett: hogy némelly megyei követek, kik egyébbként hajlandók valának az indítványt pártolni, a királyi városok ellenkezésének következésében, de még inkább az Elöl ülő tekintetéből hallasztásra szavaztak, s az indítvány, melly mellett 24 vármegye és a szabad kerületek szóllottak, 25 megyének (egy megye nem volt jelen) és a királyi városnak szava által el esett, vagy is inkább más munkára hallasz- tatott.22 Ezen határozásnak sok bé hatása volt a czikkely többi részeire, mert több megyék követei, kik utasításaik nem létében engedékenyek lehettek volna a városok eránt, boszszuságból és különössen a városi követeknek untató, sött gyakran sértő elő adásaik által ingerelve, semmi kedvezésre nem hajoltak, mi pedig, kik örömest engedtünk volna, mert a városok szabadságát és valaha lehető függetlenségét ez által is szivessen eszközlenénk, utasításaink által kötve valánk s igy a szegény városoknak, kik23 December óta minden nap Conferentiát tartottak, s egy uj czikkely javalatot készítettek, melly az országos választmányénál is sokkal jobb, forró kívánságaik nem teljesedhettek. - Sajnálom én a szegény városokat, nem azon egynéhány gőgös tanácsost, kik a kormányt és hatalmat magokhoz ragadva, csak el nyomói a népnek, hanem sajnálom magát az el nyomott városi népet, melly a szorgalom és mivelődés ki fejtésével Hazánk emelkedésének hatalmas eszköze lehet, ez a nép szenvedi most kárát azon hibáknak, mellyet a képviselők el követtek, és midőn ők s a vármegyei követek küzdenek, az ártatlan városi nép lett károsítva, - itt is csak valósult a: quidquid delirant reges plectuntur Achivi24, hogy az iparkodó városi kalmár, a szorgalmatos mesterember, azt, a mit nemes embernek hitelben adott vagy készített, lakásától gyakran mértföldekre, a nemesi bíróság előtt lesz kénytelen keresni, és ha a Summa nem nagy, készebb lesz azt gyakran el engedni, mint távolabb bíróhoz fütkozni - hogy a házbirtokos a nemes ember bérlő ellen házbére miatt szinte csak hasonló utón boldogulhat, az úgy hiszem a hitelt és kereskedést nem igen fogja emelni, holott más részről az a nemes ember, ki a contókat és házbér meg fizetését pörre ereszti, különös kémélléseket nem igen érdemel. A nemesek 109