Deák Ferenc országgyűlési levelei 1833-1834 (Zalaegerszeg, 1997)

Deák Ferenc levelei Oszterhueber Józsefhez - 13. Pozsony, 1834. április 22.

ülésben ki vívhassuk. A bíróságok ottani el rendeléséről, egy különös7 vá­lasztmány fog javalatot készíteni. Ugyan az nap Bereg vármegyének követei8 fel olvastak egy különös tartalmú utasítást. Vay Ábrahám9, a beregi administrator a mostani követe­ket nem igen kedveli, mert büszkeségének vakon imádva hódolni nem akar­nak, titkon tehát ő és Füzesséry, második alispán, ki Tisza Lajossal volt pofozkodás és durva veszekedés miatt vala kénytelen haza menni10, s ezt nem felejtheti és Komlóssy Károly fő jegyző, ki Füzessérynek itt követtársa vala, s véle haza ment, de tettét meg bánta, a mostani követek ellen mindent el követtek, hogy őket viszsza hivathassák. A viszsza hívást ugyan eszköz­leni nem tudták, de eszközlöttek egy gorombán dorgáló utasítást, mellyben a megye szemrehányásokat tesz követeinek, hogy több pontokban, mellyekre utasítások nem lévén, ön meg győződésöket nyilatkoztatták ki, nem a vár­megyének szelleme szerint szóllottak, és különössen szemre hányást tesznek az egyik követnek azon ki jelentéséért: hogy ő utasítása szerint a Jobbágy­nak pálinka főzést gabonából engedni nem akar, mert ezen engedelem szűk esztendőben rósz következéseket szülhet, sőt éhség idején a köz szükség tekintetéből általában el kellene minden embernek a gabona ki égetését tiltani. Ezen utolsó szavakért fakadnak ki Beregnek jeles rendjei leg mérgessebben, s azt állítják, hogy a Földes úri jussokat korlátolni sohasem lehet, végre több kifakadások utánn azt Írják követeiknek, hogy most a Fő Ispányi kormányozónak atyáskodó közben vetésére bánnak illy szelíden követjeikkel (átkozott szelídség) és meg hagyják nékik, hogy említett kije­lentéseiket húzzák viszsza, a követek tellyesitették is ezen kötelességet, elő adták azt, amit utasítások parancsol, szerényen, mérsékléssel és szárazon, de számos megyei követek fel kelének és ki nyilatkoztatták: hogy végzés utánn a viszsza húzást hatás nélkül valónak tekintik, el ismerik ugyan az utasítá­sok kötelező erejét, de midőn a követnek utasítása nincs és ön meg győződé- sét követi, kötelességét az által meg nem sértette, s azért ötét dorgálni nem lehet, élessen meg róták Bereg rendéinek balgatagságát, kik még éhség ide­jén sem akarnának segéd kezet nyújtani a szenvedő emberiségnek, - és min­den tisztelet, minden méltóság mellett ezen ülésben minden renden, párton, véleményen lévő követek élessen érdekelték Bereget, még élessebben a Kormányozót, kit meg nem nevezve Bemáth11 és Ragályi12 Bereg uralkodó szellemének mondottak. Nem nagy örömmel fogják olvasni az ezen napi Jegyző Könyvet, de meg is érdemlik azt, ami mondatott, mert alább való megyét és roszszabb lelkű főispánt képzelni sem lehet. 106

Next

/
Oldalképek
Tartalom