Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)

Dokumentumok

(chileién összesen 17 megyében mintegy 50 vár és 110 különböző birtok jelezte tartományúri hatalmukat. A család tagjainak gazdasági hatalma és befolyása fontos tisztségek megszer­zését is elősegítette. Közülük néhányon a királyi udvar méltóságai közé is beju­tottak. Mindeközben több megye - köztük Zala - megyésispáni tisztét is ellátták. Általában vezető szerepet próbáltak betölteni azon a területen, ahol a birtokaik feküdtek. Hatalmukat a kor szokása szerint oly módon is szerették volna kiter­jeszteni. hogy’ a rangban és gazdagságban alattuk állókat igyekeztek szolgála­tukba vonni. (Ezt nevezték a középkori Magyarországon familiaritásnak.) A Kőszegi család és vele együtt a többi tartományúr kiskirálysága is az új erőskezű uralkodó. Károly Róbert hatalomra kerülésével került veszélybe. A leghatalmasabb oligarchával. Csák Mátéval 1314-ben sikerült a királynak le­számolni. 1316-ban került sorra a Dunántúlon Kőszegi János, de a család a XIV. század elején olyan szoros kapcsolatokat épített ki a szomszéd osztrák nagyurakkal, hogy azok mindig segítségükre siettek a király elleni küzdelmeik­ben. Oklevelünk tanúsága szerint Károly Róbert oligarchaellenes harcai és Csák Máté fölötti győzelme sem tudták megteremteni az országban a közbiztonságot, mert a Kőszegi család hatalmát még nem törték meg. A király ellenük azt a bölcs taktikát vetette be. hogy hatalmában megerősödve elvette tőlük a nyugati határ melletti váraikat és cserébe az ország közepén adott másik várakat, ezzel meg­fosztva őket osztrák és német szövetségeseiktől. Károly, Isten kegyelméből Magyarország királya, a vasvári egyház káptalanjá­ban hűséges híveinek üdvözletét és kegyelmét küldi. A Rezncki Herbord fia. Hcrbord elmondja nekünk, hogy Kaba Demeter, a lenti várnagy a Szentháromság ünnepének most elmúlt nyolcadán [jún.10.] [Kőszegi] Henrik unokájának, Jánosnak, az ö urának megbízásából és parancsára amikor Herbord testvérével, szolgáival és lovaival a Réznek nevű birtoknál a réten feküd­tek [...] az említett Rczneki Jánost megölte, tizenöt lovát elhajtotta, hat szolgáját két sebbel halálosan megsebesítette, fegyvereiket pedig elrabolta. Ezért határozottan megparancsoljuk nektek jelen [oklevelünkkel], hogy küldjé­tek ki megfelelő hatalommal felruházott embereteket, hogy vele együtt az Agaras- nak nevezett Domonkos fia. Lőrinc, a mi királyi emberünk az elmondottakról tud­jon meg mindent és derítse ki az igazságot. Azután pedig, ha az igazság kiderült, hűségesen írjátok meg nekünk. Kelt Visegrádon. Keresztelő Szent János születésének Vigíliáján [jún.22 ] az Úr 1325. évében, (a szerző - B. I. - fordítása) 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom