Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)

Dokumentumok

gely igazgató, az elemi iskolában dr. Csanády Gusztáv iskolaszéki elnök, Bányay K. igazgató, a polg[ári] cs felső leányiskolában Sparszam Pál, a zárdában Bontz József stb. mondták. A tanulók szavaltak és énekeltek. Úgy a fiú, mint a leány tanulók közül többen magyar ruhában jelentek meg az ünnepségen. Május 10-én kora reggel taracklövések jelezék, hogy Keszthely város138 ma nagy nemzeti ünne­pet ülend. Zenekarok járták be az utcákat egész 6-8 óráig; 8 órakor kezdődött a nagy díszfelvonulás. Elől mentek a m[agyar] kirfályi] honvédek, utánok a 48-as honvédek, azután a zenekar, a tanintézetek ifjúsága, hatóságok, testületek és végül a nagy közönség; 9 órakor kezdődött a hálaadó isteni tisztelet az Andrássy téren felállított lombsátorban; a misét dr. Dunst Ferenc apát mondotta fényes segédlet­tel, mise alatt felváltva a fogymnasium énekkara és az iparosok dalköre énekelt, a honvédek pedig dísztüzeket adtak. Mise után Magasházv Antal fogymnasiumi tanár a gymnasiumi épület erkélyéről díszszónoklatot mondott, mely nagy hatást keltett. Az elvonulások után 10 órakor a városház nagy tanácstermében a városi képviselő testület díszgyűlést tartott Nagy István vfárosjbíró elnöklete alatt. Itt Csirke Iván városi jegyző tartotta a díszbeszédet, melynek kapcsán indítványokat tett ösztöndíjalapítvány és a keszthelyi Balaton Múzeum alapítvány tárgyában139; az indítványokat egyhangúlag elfogadták. 11 órakor az izrfaclita] templomban volt hálaadó istentisztelet, mely összhangzatos karénekekkel kezdődött, azután dr. Schwarcz Mór rabbi hitszónoklatot tartott. D. u. 2 órakor a városházán 150 sze­gény nyert pénzbeli ajándékot. Ez alatt az iparostanonc iskolában igen szépen folyt le a millenáris iskolai ünnepség. 3 órakor kezdődött a Balatonparton a népünne­pély, mely vidám zene mellett este 8 óráig tartott. Ekkor az egész közönség a Ba­latontól fáklyás zenével felvonult a fényesen kivilágított városba. A tengernyi nép lelkesen zengedezte a hazafias dalokat, s közben-közben fel-felhangzott: "Éljen az ezeréves Magyarország !" "Éljen a hon ! Éljen a Király !" Forrás: Zalamegye, 1896. május 17. 4. o. Irodalom: Zalavármegyei évköny\’ a Milléniumra. (Szerk. ílalis István - Hoffmann Mór) Nagykanizsa, 1896. 138 Keszthely jogilag község volt, csak jóval később, 1954-ben nyerte el hivatalosan a városi rangot. 139 A Balatoni Múzeum jogelődje, a Balatoni Múzeum Egyesület 1898-ban tartotta alakuló közgyűlését. 262

Next

/
Oldalképek
Tartalom