Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)
Dokumentumok
148. 1850. április 25. Deák Ferenc megtagadja, hogy együttműködjön a császáriakkal Deák levele Schmerling osztrák igazságügyminiszterhez A szabadságharc leverése után Deák Ferenc maradt Magyarországon az egyetlen vezető politikus, akit nem végeztek ki, nem zártak börtönbe, és nem szökött külföldre. A reformkor liberális nemzedéke, mely végigküzdötte a szabadságharcot, mint oly sokszor, most is tőle várt iránymutatást. Deák már 1848 tavaszán pesszimistán ítélte meg a helyzetet. Úgy látta, hogy fíécs előbb vagy utóbb fel fogja számolni Magyarország teljes függetlenségét. Illúziók nélkül, szinte csak "becsületből" vállalt miniszterséget a Batthyány-kormányban. 1848 szeptemberében ö is lemondott, és ezután zalai képviselőként vett részt az országgyűlés munkájában. Mind miniszterként, mind képviselőként számos fontos törvényjavaslatot fogalmazott meg. Utolsó jelentős ténykedése az volt, hogy 1848 végén szerepet vállalt a magyar országgyűlés Windisch-Grätzhez induló béke- küldöttségében. Miután szóba sem álltak velük. Deák nem látta értelmét a harc folytatásának, és visszavonult a politikától. Távol maradt a debreceni ország- gyűléstől, a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadásában már nem vett részt. Ennek köszönhette, hog}’ a császári hadbíróság vizsgálata ártatlannak találta és fölmentette. Deák a kehidai kúriájában élt visszahúzódott an. Az önkényuralmi köz- igazgatással semmiféle közösséget nem vállalt. Egész korábbi életművét feladta volna, ha szóba áll barátai hóhéraival. Amikor 1850 tavaszán Schmerling osztrák igazságügyminiszter arra kérte, hogy vegyen részt a magyar magánjogot érintő bécsi tárgyalásokon, Deák a kérést udvariasan bár, de határozottan visz- szautásította. Deák - pesszimizmusra hajlamos alkatából is fakadó - erkölcsi tartása példát és erőt adott a hatalomból kiszoruló, vezető szerepét elvesztő liberális nemesség számára. A szíves felszólítás, amelyet Nagyméltóságod hozzám intézni kegyeskedett, s méginkább e felszólítás megtisztelő módja köteleznek engem, hogy ezért Nagyméltóságodnak haladéktalanul köszönetét mondjak. Bármennyire hízelgő is azonban reám e megtisztelő felszólítás, kénytelen vagyok teljes tisztelettel bár, de egész határozottan kijelenteni, hogy ez ajánlatot el nem fogadhatom. A közelmúlt idők gyászos eseményei után, oly állapotok között, melyek még jelenleg is uralkodnak, lehetetlenség, hogy én nyilvános ügyekben közreműködhessek. Meg vagyok győződve, hogy Nagyméltóságod nem fog félreérteni. Kicsinyes ürügyet használni nem vala szándékom, s úgy hiszem, ez őszinte nyíltsággal Önnek ismert jelleme 227
