Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)

Dokumentumok

inkább veszítenek, semmint nyertek volna. Az elégedetlenség számos zalai tele­pülésen erőszakos cselekedetekben, szolgálat megtagadásban, vagy a szántóföld, legelő és erdő önkényes elfoglalásában öltött testet. A jobbágyfelszabadítás to­vábbfejlesztéséért küzdő parasztmozgalmak ellen kemény kézzel, a rögtönítélő bíráskodás elrendelésével lépett fel a kormány, de közben az igazságügy­minisztérium is a volt jobbágyoknak adandó további engedmények törvény- előkészítésén dolgozott. Sietek a tekintetes urat azon körülmények felül értesíteni, melyek a sümegi ura­dalomhoz tartozó Csehi helységben a legközelebbi napokban elöladták magokat. Ugyanis csehi Simon János visszatérvén a zalaegerszegi népgvűlésről104, itthon a néppel lázítólag elhitette, miszerint az erdők jövendőre a vármegye rendeléséből Csehi helység rendelkezése alá tartozván, azokhoz többé a püspöknek joga nincs. Ezen lázításnak az lett eredménye, hogy az erdőket már most a csehiek effective [valóságosan] elfoglalván, fejszékkel és puskákkal őrzik az uradalom ellenében, és ebbéli akaratok elszántsága abbul is világos, miután Hertelendy Ferenc úrnak, ki a sümegi uradalmi tisztségnél tüskevágatásra utalványt kapott, tüskevágó cselédjei a csehiek által niegtámadtatván. az utalványt tőlök elvéve, nyíltan kijelentették, hogy többé az erdőbe belépni ne bátorkodjanak, hacsak arra őtőlök engedelmet nem kapnak. Mindezeket Hertelendy Ferenc úrnak hozzám intézett panasza következ­tében mint bizonyosat írhatom.Továbbá az uradalmi erdőkerülő jelentéséből kivi­láglik, hogy maguk a csehiek használván az erdőt minden urasági cngedelem nél­kül, az erdősöknek kijelentették, hogy már mást keressenek maguknak, más szol­gálatot, mert ők az erdőket maguk kezelvén, azoknak megőrzéséről másként fog­nak rendelkezni. Csehi helység végtére anarchikus állásában még arra is vakmerő volt vetemedni, hogy az uraság vetéseit szabadon legelteti. Egész tisztelettel kérem tehát a tekintetes urat. Simon János lázítónak minde- nekelőtti lcfogatásával a harapódzó törvénytelenségnek minél előbb gátat vetni, s eképp mind a nevezett helységet lázodási állásából kiemelni, mind az illető uradalomnak elégséget tétetni kegyeskedjék ! Forrás: ZML. Tisztviselők után maradt iratok. Csillagh Lajos alispán hivatalos ira­tai. 1848. május. Irodalom: Simonffv: A jobbágyfelszabadítás 60-104. o. ltM Lásd az előző dokumentumot ! 202

Next

/
Oldalképek
Tartalom