Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)
Dokumentumok
val - élükön megjelentek Zalaegerszeg mezőváros március 2l-i. rendkívüli közgyűlésén. Itt a kezdeményezést - Csány "instrukcióinak" megfelelően - Zalabéri Horváth János ragadta magához. Felolvastatta Csány hozzá intézett levelét, amelyből Zalaegerszeg népe értesülhetett a forradalmi vívmányokról. Csány arra is utalt levelében, hogy Pesten már "polgári katonaság őrködik a közcsend felett". Erre reagált Horváth, amikor felszólította a jelenlévőket "egy ideiglenes polgári őrseregnek" felállítására és alakítására. Zalaegerszeg polgárai ott helyben megkezdték a nemzetőrség szervezését. Méltóságos Horváth János kamarás úr, ki magasztos személyével a gyülekezetét szerencséltetni méltóztatott. azon forró szerencsénél fogva, mellyel mint lelkes hazafi honjához viseltetik, a jelen időszakban majd minden európai statusokban [államokban] előlfordult rendkívüli eseményekrül. de leginkább minket magyarokat érdeklő, kedves édes honunkban azon rég óhajtott, ily hamar azonban mégis koránsem reménylctt, és pedig minden véromlás nélkül a legbékésebb úton történt átalakulásról, úgy ennek következtében a béke, csend és közbátorság fenntartása érdemében nemcsak honunk fővárosában, Buda-Pestcn, hanem több városaiban is használt módokml és eszközökrül nemes szívű s nagylelkű hazánkfia, tekintetes Csány László táblabíró úrnak a budapesti eseményeket hűn rajzoló levelének fel- olvastatásával az egész egybcngyűlt városi közönséget felvilágosítván, ezen mezővárosi közönséget is a közcsönd és bátorság fenntartása végett több más városok példájára, addig is, míg a törvényszerüleg megállapítandó rendes nemzeti őrsereg annak idejében rendeztetni fogna, egy ideiglenes polgári örseregnek felállítására s alakítására lelkesen felszólította, és hathatósan buzdította. Ezen minden honlakosira üdvöt árasztó általalakulás hallatára örömérzéssel telvék mindnyájoknak szívei, méltóságos kamarás úrnak szívreható és minden kebleket felhevítő felhívására a közcsend és bátorság fenntartására megkívántató polgári őrseregnek alakítása nemcsak egyhangúlag és legnagyobb lelkesedéssel elhatároztatott, hanem a kibocsátott aláírási ívre többen a jelenlévők közül még a gyíilés alatt az őrseregbe magokat beírván, annak minél előbb leendő életbeléptetése meg is kezdetett. Forrás: ZML. Zeg. v. régi It. 756. sz. Zalaegerszeg v. kgv.jkv. 1H4H:7. Irodalom: Molnár András: Zalaegerszeg nemzetőrei 1848-ban. In: Zalai Gyűjtemény 36/1. 143-163. o. 199