Zala megye történelmi olvasókönyve (Zalaegerszeg, 1996)
Dokumentumok
hiányairól, a hiányok okairól s a legkönnyebb segédeszközök megszervezésének módjáról körülményes tudomást szerezni. Evégre tehát a választmány tagjai az egész megyét felosztották magunk között úgy, hogy minden tagnak egynéhány falu jutott [...] ezen faluknak iskoláit tartozik ö megvizsgálni, s azokra minden tekintetben felügyelni, ahol vagy’ a mestereknek kevés a fizetésok. vagy az iskolák épülete nem alkalmatos, vagy a mester nem tanítónak való, ott a földesúrtól, vagy ha helység elgyözi, a lakosoktól segédet s pártolást eszközölni, kérni, sürgetni, s mindezekről időnként jelentést adni. Ebben az a főnyereség, amit nyilván tudatni nem kívánunk, hogy’ lassanként a nép nevelése közfigyelem alá kerül, s a papoknak vagy’ kormánynak kezéből vagy elvétetik, vág}’ pedig ellenőrzésünk alatt lesz". A választmány 1837-ben hozzálátott az iskolák felméréshez, teljes egészében azonban csak a muraközi járás készült el. Az alábbiakban ebből idézünk. 1. Neve a helységnek - Pcrlak város89 90. 2. A népnek száma - 2546. [.] 4. Hány férfi és hány leánygyermek jár jelenleg az oskolába ? - 123, kik közül 39 leánytanuló. 5. Van-e benne alkalmatos oskolaház, térés és világos tanulószoba, s egyéb megkívántató eszközök ? - Vagyon fábul épült, s egy szobábul álló oskola, mely a jelenleg tanuló ifjúság számához elégtelen, és igen szorulva férhet meg benne. Szükséges eszközök vannak. 6. Ki a mostani tanító ? Viscl-c más hivatalt ? Elegendő és alkalmatos-e a tanítása ? Tart-e segédtanítót ? - Rigó József, más hivatalt nem visel, alkalmatos a tanításra, segédet is magyart, ha kaphat, cgvszersmind orgonista is. [-] 9. Hány esztendőre van felosztva a tanulók oktatása ? Mi nyelven tanít a mester ? Mit tanít első, második, harmadik esztendőben ? - A tanulók oktatása három esztendőre vagy on osztva, tanít magyar, horvát és deák nyelven. Az első év folyta alatt olvasni, írni és számolni, a második évben ortográfiát [helyesírást] magyarul és horvátul, és a magyar szótárt, a katekizmust91' és a bibliai históriát csak horvát nyelven adja elő. A harmadik évben pedig deákul a principiát91 - praeceptákat92 és a bibliai históriát magyarul. [...] 89 muraközt település, ma Prolog, Horvátország 90 kérdés-felelet formájában kifejtett hittant 91 alapclvek 175