Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Simonffy Emil: A jobbágyfelszabadítás Zala megyében
SIMONFFY EMIL A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS ZALA MEGYÉBEN 125 éve — 1848 márciusában — a magyarországi parasztság történetének egyik nagy sorsfordulójához érkezett el: a magyar rendi országgyűlés törvényt hozott „az úrbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézsma és pénzbeli fizetések megszüntetéséről”.1 A történetkutatásunk már tisztázta, hogy az országgyűlés tagjait, akik túlnyomórészben a feudális uralkodó osztályhoz tartoztak és annak érdekeit képviselték, milyen körülmények és okok késztették és kényszerítették arra, hogy Európa egyik legradikálisabb jobbágyfelszabadítását határozza el: az ország lakosságának több mint háromnegyedét kitevő jobbágyság a törvény kihirdetésének napjától azonnal, általánosan és véglegesen megszabadult az úrbéri kötelezettségeitől, úrbéri földjei szabad tulajdonosává vált, a földesurak kármentesítését pedig az állam vállalta magára, a földesúri bíráskodást eltörölték. Egyidejűleg megszüntették a papi tizedet és a nemesi adómentességet is.2 A magyar törvényhozás gyorsasága és radikalizmusa — minden hiányossága ellenére — szembeötlő, ha végigtekintünk Európán. A kontinentális Európában a jobbágyságot először felszabadító francia forradalomnak több mint négy esztendőre volt szüksége, amíg teljessé tette a jobbágyfelszabadítást. Ezt követően a XIX. század során Európa országaiban sorra napirendre került a jobbágyi viszony megszüntetése, ez azonban rendszerint hosszadalmas, évtizedeken át húzódó folyamat volt, amely során sokszor jelentékeny károk érték a parasztságot, a földesurak kártalanítását egészben vagy részben, földben vagy pénzben neki kellett teljesítenie. Ezzel szemben Magyarországon 1848 tavaszán néhány hét — sőt néhány nap — alatt a jobbágyfelszabadítás ténnyé vált, a legalapvetőbb feudális járadékok megszűntek, a földesurak kárpótlása pedig a bizonytalan jövőre maradt. Az áprilisi törvények közül éppen a 9. törvénycikk bizonyult a legidőtállóbbnak. A bekövetkezett jobbágyfelszabadítás tényét a győztes ellenforradalom sem tudta, nem is kísérelhette meg semmissé tenni. A földesúr és a jobbágy kapcsolata a feudalizmus évszázadai során olyan sokrétűen kuszálódott össze, hogy azt néhány soros törvénnyel nem lehetett teljesen felbontani. A nyitva maradt részletkérdéseket szabályozó abszolutizmus is azonban csak arra volt képes, hogy meggátolja a szabad paraszti földbirtok további kiterjesztését, lehetőséget adjon a volt földesuraknak, hogy allodiumukhoz csatolják a paraszti kézen lévő — de nem az úrbéres telki állományhoz tartozó — földek egy részét, a volt úrbéresekre nézve hátrányosan hajtsák végre a közös legelő és erdő elkülönítését, stb. Mindez az elkövetkező évtizedek során még igen sok keserűséget, szenvedést és kárt okozott a parasztságnak, de az alapvető tényen nem változtatott: az úrbéres telki föld a volt úrbéresek szabad polgári tulajdona lett.3 Hogyan folyt le ez a nagy átalakulás megyénkben? — erre a kérdésre kísérelünk meg válaszolni a következő sorokban. 60
