Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Szemle - Rácz Endre: Ördög Ferenc: Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén
is akadnak: a lexikálisán gyakori -ica, -uska, -is képző aktuálisan csak közepes gyakoriságú, ugyanis e képzőkkel nagyobb számban csupán a Katica, az Annuska (Anuska) és az Andris név fordul elő; a lexikálisán ritka -iska, -szi, -tyu képző viszont aktuálisan gyakori a nagyszámú Mariska, Juliska, Gyuszi, Pityu név miatt. A képzőhasználatnak az egyes életszakaszok szerinti elemzése szintén az -i képző abszolút elsőségét mutatja ki mind a lexikális, mind az aktuális gyakoriság tekintetében. A gyakorisági görbéket nézve feltűnik egyebek között az -a ~ -e képzőnek egyenletes háttérbe szorulása, s az -ika ~ -ike képzőnek fokozatos előretörése. Külön alfejezetben foglalkozik a szerző az egyes becéző formáknak életkorhoz való kötöttségével, hangulatával. Megkülönböztet öreges hangulatú (pl. Gyura, Örzse), a középkorúakra jellemző (Jani, Bözsi), fiatalos (Gyuszi, Erzsi) és a 7 éven aluliak megszólítására használt, kedveskedő hangulatú (Gyuszika, Erzsiké) neveket. Jól látja, hogy a becéző formáknak életkorok szerinti változtatását elsősorban azok a becézőképzők teszik lehetővé, amelyeknek vannak továbbképzett (összetett) alakjaik. Dialektikus személetének itt is tanúbizonyságát adja azzal, hogy felfigyel a névdivat keresztező hatására is, hiszen — mint írja — „egyes keresztneveknek (Anna, István, Terézia, Rozália, Etelka, Mária stb.) a különböző életszakaszokban más-más alakulásmódú, illetőleg képzőjű változatuk volt divatos: Nani, Pista, Részka, Roszka, Télka, Mariska stb. Ebből viszont az következik, hogy a mai öreges vagy falusias hangulatú Rész)cá-k, Roszká-k, Nani-k, Nacá-k, Mariská-k, stb. kislánykorukban aligha hallgathattak a mai nyelvérzék számára fiatalos Térike, Rozika, Rózsika, Annuska, Marika stb. nevekre.’’ (147).' — Mindezek mellett Göcsej és Hetés területén is nagy számban fordulnak elő a bármely korú személy megszólítására alkalmas, hangulatukat vesztett, „kortalan” becéző formájú szólítónevek (pl. Bandi, Ferkó, Jóska; Kati, Vali, Zsófi). 2.2.1.3. A szólítónevek fejezete a nem keresztnévi eredetű szólítónevek tárgyalásával zárul. Ezeknek típusait a 2.2.1. pontban már felsoroltuk. Kitűnik közülük a számarányára nézve is legtekintélyesebb csoportot képező Öcsi, Öcsike, Hugi, Hugica becenevek vizsgálata. A szerző itt ismét alkalmazza a névszociológia szempontját. Ezek eleinte értelmiségi és iparos családokban divatoztak, majd itteni háttérbe szorulásukkal párhuzamosan egyre nagyobb szerephez jutottak a munkásság, sőt — ami meglepő — a parasztság körében is. 2.2.2. Az említőnevek közül — ismételten rámutatva a szólítónevekkel való összefüggésre — a szerző a ragadványneveket részesíti tüzetes vizsgálatban. Bevezetésképpen a vezetéknevek megterhelésének és a ragadványnevek számának kapcsolatát elemzi. Kutatásai igazolják azt az általános érvényű megállapítást, hogy a két tényező között egyenes arányosság van. A kutatópontonkénti differenciált vizsgálódás azonban azt is megmutatja, hogy ez a törvényszerűség nem kivétel nélküli, hiszen ott is keletkeznek ragadványnevek, ahol az elnevezett személy valamilyen tulajdonsága, életkörülményei stb. váltják ki őket anélkül, hogy a vezetéknevek gyakorisága ezt indokolná. A ragadványneveket mindenekelőtt keletkezésük indítékai szerint osztályozza. Elsősorban azt vizsgálja, hogy adott vagy nem adott-e okot az elneve194
