Baranyai György et al. (szerk.): 1848/49. zalai eseménytörténete - Zalai Tükör 1974/1. (Zalaegerszeg, 1974)
Szemle - Rácz Endre: Ördög Ferenc: Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén
fenn érintkezés (pl. egy ritkább, expresszívebb keresztnév szólítónévként és említőnévként is funkcionálhat). 2.2.1. A szólítónevek közé tartoznak a szerző megállapítása szerint mindenekelőtt a szóbeli névrendszer tagjaként működő keresztnevek, becézőnevek, továbbá az Öcsi, Baba-féle becenevek, esetleg vezetéknevek, többnyire névkiegészítővel (bácsi, néni, elvtárs stb.), valamint a férj ritka használatú keresztnévhez, illetőleg becézőnévhez (pl. Lázár, ül. Bódi) illesztett -né képzős vagy néni névkiegészítős formák; s akadnak nem névszerű megszólító alakok is (foglalkozásnevek; asszonyság-félék). Közülük a keresztnévi eredetűekkel, elsősorban a becézőnevekkel foglalkozik részletesebben a szerző. 2.2.1.1. Alapalakjában a keresztneveknek csak kisebb hányada funkcionál szólítónévként: a férfinevek 28,3 százaléka, a női neveknek pedig 20,8 százaléka. A nemek közötti eltérés nem meglepő: a nők megszólításában nagyobb szerepet szokott kapni a kedveskedés, tehát a becézőnév használata. Váratlanabb eredményre vezet a differenciáltabb, életszakaszonkénti vizsgálat: ebből kiderül, hogy a férfiak megszólításában évről évre csökken az alapnevek száma, a nőknél viszont emelkedik, s csaknem legnagyobb arányban a legfiatalabb leányok hallgatnak alapnevükre. A szerző éles szemmel látja meg ennek a jelenségnek okait: a férfiak esetében az azonos keresztnevű családtagok megkülönböztetésére való törekvést, a nők megszólításában pedig a kevés becéző változattal bíró új neveknek (pl. Csilla), illetőleg az alapalakjukban is becéző jellegű keresztneveknek (pl. Erika) a divatját. 2.2.1.2. Igen alapos vizsgálódásban részesíti a szerző a becézőneveket. Ezeknek kérdésköre a személyneveknek amúgy is komplex problematikáján belül talán a legösszetettebb, mindenesetre a leggrammatikusabb. A szinkrón szemléletnek már említett követekezetes érvényesülése éppen ezen a grammatikával átitatott területen bizonyul a leghasznosabbnak: így alakulnak ki a világos, kristálytiszta kategóriák, s így válik lehetővé egy olyan minuciózus, egzakt morfológiai vizsgálat, amely számos új eredménnyel gazdagítja nemcsak a névtani, hanem az alaktani kutatásokat is. Mindenekelőtt felrajzolja a szerző — az eddigi rendszerezésekre támaszkodva — a becézőnevek alaktani kategóriáit. Ezek a következők: 1. alapnév + képzés (Baláska <: Balázs; Leácska <: Lea); 2. tőrövidülés (Emer <: Emerencia); 3. tőrövidülés + képzés (Ali <: Aladár; Borcsa <■' Borbála); 4. tőcsonkulás (Tilla <: Attila; Tinka <: Krisztinkül: Krisztina); 5. tőcsonkulás + képzés (Bolcsi <; Szabolcs; Dita <: Edit); 6. tőrövidülés és tőcsonkulás (erre nem talál példát); 7. tőrövidülés és tőcsonkulás + képzés (Veszti <: Szilveszter; Lonci <; Ilona); 8. hangcsoportkettőzés (Titi <: Tibor; Lili <: Lívia); 9. hangcsoportkettőztetés + képzés (Lálika <: Lajos; Böbe <: Erzsébet); 10. ikerítésből való kiválás (Pista <: István; Pila <: Ilona); 11. ike- rítésből való kiválás + képzés (Bandika <; András; Bözsike <: Erzsébet); 12. másodlagos ikerítés (Csenka <: Ilona); 13. mássalhangzóismétlés (a szerző sikeres új műszava: Dodi <: Ödön; Dedi <: Edit); 14. mássalhangzóismétlés + képzés (Csicsi <: Csicsa <: István; Nanica <: Anna); 15. névösszerántás (Iske <: Illéske <: Illés; Lia <: Lívia); 16. névösszerántás + képzés Lend <: Lőrinc; Liácska <: Lilla). 191
