Deák Ferenc ügyészi iratai 1824-1831 (Zalaegerszeg, 1995)

Deák Ferenc Ügyészi Iratai

30. Kehida, 1825. december 15. Deák ügyészi véleménye a hivatalos személyek sértegetésével gyanúsított Nagy Antal mihályfai nemes és felesége, Murmon Borbála ügyében. Kovács Vendel pandúrhadnagy még a megye 1820. szeptember 18-i közgyűlésén nyújtotta be panaszát, amely szerint őt hivatalos eljárása közben Nagy Antal mihályfai kocsmáros, és annak felesége, Murmon Borbála sértegették. A közgyűlés Horváth Antal főszolgabírót bízta meg az ügy kivizsgálásával.*** A főszolgabíró az 1825. július 4-i köz­gyűlésen terjesztette be jelentését. Az iratokat ekkor Csesznák József főügyésznek adták át véleményezére.tö A tekintetes nemes vármegyének folyó 1825. esztendei július 4én tartatott köz­gyülekezetéből az 1987. szám alatt kiadott végzése szerint Kovács Vendel úron Nagy Antal úr és annak felesége, Murmon Borbála asszonyság által elkövetett meggyalázó illetlenség eránt ezen alázatos véleményt adja az alolírt tiszti ügyész. Kovács Vendel volt pandúrhadnagy a tekintetes nemes vármegyéhez még 1820. esztendőben beadott, s A betű alatt idemellékelt kérelemlevelében arról pana­szolkodik, hogy midőn ő a mondott esztendőben Kisasszony napkor Mihályfán tar­tatott búcsú alkalmatosságával Nagy Antal úrnak korcsmájában a délutáni isteni szolgálat előtt is muzsikáló cigányokat Forintos György alszolgabíró úrnak ren­deléséből el akarta kergetni, a korcsmának földesura Nagy Antal úr ezen reábízott kötelesség teljesítésében őtet meggátolta, sőt, midőn későbben az ezen korcsmában estéli kilenc óra után is dorbélozó részegeskedőket elszéleszteni általment, és két engedetlen csehi legényt meg is kötöztetvén, szolgabíró úrhoz elküldött, Nagy Antal úr és felesége, Murmon Borbála asszonyság a panaszolkodót lármás mocskolódá­sokkal megtámadták, és Forintos szolgabíró urat is dísztelen kifejezésekkel illették. Erősíti ezen vádot Forintos szolgabíró úrnak B betű alatt idezárt hivatalos jelen­tése, mely már maga elég volna Kovács Vendel panaszának bebizonyítására, mert abban Forintos szolgabíró úr környülállásosan elbeszéli a történteket, ezen jelentés pedig hivatalos lévén, annak valóságáról mindaddig kételkedni sem lehet, míg kitételeinek megcáfolására ellenkező, de világos és elégséges próbákat elő nem hoz­nak a panaszlott felek. De még ezen jelentésen kívül, a C alatti tiszti vizsgálatban lévő négy, a történeten jelen volt tanú önnön tudományából beszéli elő az egész ese­tet, s ezen tanúk méginkább terhelik a panaszlottakat, mert azt vallják ellenek, hogy azok mocskolódó szitkaikat káromkodással is keverték. Nem döntheti el ezen próbákat a panaszlottaknak újabb sértésekkel rakott D alatti kinyilatkoztatása, melyben a vádot nem tagadják ugyan, hanem csak mó­dosítják annak némely részét. Ugyanis a B alatti tiszti jelentésnek ellenére a helybéli ZML. kgy. jkv. 1820:2026. Uo. 1825:1987.

Next

/
Oldalképek
Tartalom