56 vidéken. Zalaegerszegen 1991. november 13-án rendezett Levéltári Napon elhangzott előadások (Zalaegerszeg, 1992)

Litván György: Kié 1956?

A véletlen úgy hozta, hogy éppen azokban a napokban tartottak egy hivatalos párttörténeti konferenciát is, mert az állampárt érezte, hogy valami módon saját aktív és történeti kérdések iránt érdeklődő tagsága előtt is számot kell adnia ezekről az eseményekről. A pártfőiskolán rendezték és bizonyos differenciálási törekvések már így megmutatkoztak. De a fordulat az MSZMP-ben természetesen csak 1988-89-ben, az emlékezetes Pozsgay-féle nyilatkozattal, a párt történészcsoportjának, az ún. történelmi albizottságnak a munkálataival történt meg. Ez jelentette azt a fordulatot, amely az egész rendszerváltásban jelentős szerepet játszott. Ezt - bármi is volt az indítéka - feltétlenül el kell ismerni. Ami az én szememben kevésbé rokonszenves az az, hogy ezt a fordulatot követően a párt és a szakmának a párthoz közelálló szervei, folyóiratai elkezdték ontani az '56-os, immár "forradalommal", "népfelkeléssel" kapcsolatos cikkeket, dokumentumközléseket stb., mégpedig azzal a kettős, hogy úgy mondjam, indolenciával, mintha ők mindig is így beszéltek, így írtak volna, másrészt, mintha ezekről a kérdésekről még sehol, soha mások nem írtak, nem publikáltak volna. Holott emigrációs barátaink, akik itt is részben fölszólaltak, húsz-harminc évet szenteltek az '56-os forradalom problémái tanulmányozásának és a világ előtt való feltárásának. Úgy gondolom, ezt a fordulatot ezeknek a folyóiratoknak és történeti szakfórumoknak több ízléssel és önkritikával kellett volna végre-hajtaniuk. Ma természetesen döntően megváltozott a helyzet, hiszen '56 már komoly politikai tőkét jelent. Ötvenhatért ma már versengés folyik. Kié 1956? A politikáé-e vagy a tudományé? A politikusoké vagy "a pesti srácok"-é? A reformkommunistáké-e avagy a nemzetieké? Kimerítő válaszra aligha vállalkozhatom. Ami a politika és a tudomány illetékességét illeti, azt hiszem a rivalizálás bizonyos fokig elkerülhetetlen. Nyilvánvaló, hogy akik az akkori harcokban, fegyveres küzdelmekben részt vettek, azóta melengetik magukban az emlékeket és rosszul viselik, ha történészek, szociológusok ezt elkezdik elemezgetni, gombostűvégre tűzött lepke gyanánt vizsgálják a pozitív, a negatív vonásokat és ezek arányát. Természetesnek kell tartanunk, hogy a forradalom résztvevői, veteránjai védjék, képviseljék a maguk igazát legjobb lelkiismeretük szerint, az igazságra való törekvés jegyében. Ugyanakkor a történésznek az a dolga, hogy lehetőleg sine ira et studio vizsgálja és ne csak a szépet, hanem a kevésbé kellemeset is észrevegye és fölmutassa.