Zalaszentmárton-Zovajka - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 26.
Zalaszentmihály lásd Szentmihály 26.514. 56
4. / A községből eljárói Zalaegerszeg városban a Ruhagyárban, Ganz MÁVÁ© üzemében, MÁVAUT-nál, MÁV-nál, Nagykanizsa városban: a Gépgyárban, Vasöntödében, Sörgyárban; Paosán pedig a KTSZ-bea, FMSz-ben, FMSz-nél és a Gabona Felvásárló és Feldolgozó" Vállalatnál dolgoznak. 5. / A végleg elköltösöttek egy része Budapestre, nagyobbik részük Zalaegerszegre költözött, de költöztek a Balaton környékére és más városokba is. Az elköltözöttek munkahelyére vonatkozósan megnyugtató adatok nem közölhetők, de vannak alkalmazásban az építőiparban, tejüzemnél, különféle hivatalokban, közlekedési vállalatoknál, és termelőszövetkezeteknél is. 6. / A nagyobb arányú bejárás az 50-es évek táján kezdődött, /az iparosodással kapcsolatos munkaerőszükséglet okozta/. Ugyancsak ekkor kezdődött el az elvándorlás is, amely 1959-60 körül még csak növekedett, a mezőgazdaság szocialista átszervezése idején megindult társadalmi átalakulás következtében, a munkaerőnek az iparfelé megineult áramlása folytán. 7. / Nők is járnak el kisebb szambán a zalaegerszegi Ruhagyárba, illetve hivatalokba. IV. Ipar, mezőgazdaság 1. / A jelenlegi mezőgazdasági termelés a növényfajokat illetően csak annyiban tár ol a harmincas években szokásostól, hogy most nem termelnek rozsot, akkor viszont nem termeltek lent. 2. / Községünknek jellegzetes háziipara nincs, 3. / Háziipar 1900 táján volt, de csekély mérvű. 4. / A háziipari termékeket akkor túlnyomó részben házi használatra, kisebb mértékben eladásra gyártották. 5»/ Az értékesítés helyben történt. 6. / Nemleges. 7. / A közeli erdőség szerepe a lakosság életében: félen többan fakitermelésben vosnnek részt. Munkájuk ellenesteke képpen természetbeni fajuttatásban részesülnek. /Tuskó, ágak/. Tavasztól Ő3zig erdőtelepítési és csemetegondozási munkák adnak kereseti lehetőséget. 8. / 1900 körül a szarvasmarha, sertéstartás és aprójószég-tenyésztés virágzott legjobban. 9. / Az 1930-as években ugyanúgy.