Semjénháza-Szécsisziget - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 21.

Szécsisziget 21.425. 100

OL. P.5$. Bezeredy cs. Kámi lt-a.Régi rend. Z.Ko.7. 1802-1817. SzentKozmad omj án Kivonat a fenti falubeli jobbágyok ós földesuraik: Bezeredy Pé­ter és Zsigmond örökösei közt folyó úriszéki perből, melynek tárgya: az urbariális regulatio, ill. annak correctiója. / Az 1802. jan.18-án indult perről 15 évvel később keletkezett kivonat. Latin. /Feljegyzések : a f.urak; alperes a falu népe/ /NB! A kivonat mind az egykorú jogszolgáltatásban mind pedig az adott possess.o birtoktörténetóben igen járatos, igen értelmes ember munkája. Sok fontos visszapillantása van, s mivel az urba­riális perben bemutatott okmányok alapján készitette a kivonatot, annak hitelességéhez megítélésem szerint kétség nem fér. Kivonato­lom, de ahol szükséges, a jól formált, s érthetően fogalmazott latin mondatokból idézek is! -K.Gy. Szent Kozmadomftán falut ősidők óta a Bezerédy-csalad birtokolta, a ma Is az bírja. Birtokjogát 1564-ben nova donatioja formájában 1564-ben erősítették. A falubeli subditusok kezdetben robotkötele­sek voltak, majd pedig 1725-ben, minthogy a f.uri majorság ahová a subditusoknak robotolni kellett járniuk, a compossessorok egyi­ke, Bezeredy Ferenc megengedte, hogy robot/Xjuk egy részét pén­zen megválthassák. Ámde ennek a szerződést. Azmtán 1760-ig éven­te ujitották e contuactust. Akkor következett a falu urbariális regulatioja az abban az időben előirt formaságok szerint. Ámde 176l-ben a jobbágyok újra az urasághoz fordulnak kérő szóval, s még ugyan­abban az évben létrejött egy ideiglenes szerződés "...in quo omnia Jura Dominalia solvantus..." - ez a szerződés lényegében ma is ér­vényben van.- A fentieket mind az 1768. évi Urbárium kiadásánál, mind ennek 1780. évben történt korrigálásánál maguk a jobbágyok is igy vallották. Az történt tehát lényegében, hogy formailag be­vezették, sőt javították is az urbáriumot, az uradalom hozzájá­rulásával azonban a jobbágyok lényegében és valójában a fentebb ismertetett 1761. évi un. "ideiglenes" szerződés alapján szolgál­tattak az uradalomnak. - Bz Igy tartott egészen az 1802. évig, amikor is megindult ez a most is folyó per, amely 15 esztendeje tart. A jogásznak az a véleménye, hogy nincs akadálya annak, hogy a fel­peres földesurak urbariális regulatio alá vonják a falu népét. Hiszen sem a fentebb ismertetett Bezeredy Perenc féle contractus

Next

/
Oldalképek
Tartalom