Öcse-Petőfalva - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 18.

Pacsa 18.362. 107

István, Gerácz Péter, Kis Perencz, Simon Gergely és a többi, Item Szála Apáti Nemes személlyTötösi Pál, Mihály Kovács^dgyuk tudtára mindeneknek, mind mostani élő Emberséges Embereknek és utánnuk való maradékunknak, Mively Tekintetes és Nagisághos Ga­lanthai Esterházy Mihály Urunk, Nemes, Nemzetes és Vitézlő Na­dosdi Thomas és András Uraink ennek előtte az 1658. Esztendő­ben adták föl...Pacsai hegyen való puszta Szőlő helyeket, Kik ennek előtte hatalmas ellenségek miát ell pusztulván, hogy épétség és gyarapétsák föl 18 Esztendő alatt, mely Szőlők immár épségben vannak, ki telyén üdejek, Kivanta Eő Nagisagha s eő Kegyelmek, hogy föl méressék hegyvámra Istenessen, Ki mire ér­demes lészen, ezen föllyül megnevezet Személlyek ki jővén ugyan mi légyen hegy vámja. Mi azért ugy intéztük, hogy a Földes U­raknak járandó hegy Vám igasságos légyen, aki birja is, igasságos légyen, igazán bé szolgáltassa, ime, az hegy igasságát, Lajstro­mát pedig szám szerint vő Nagisagha, s eő kegyelmek adatták, ezen első hegyvám kiadás az föly néző és benne fáradozó személfy e ket illeti, Országunk türvénye, régi megrögzött szokása szerént, ennek utánna pedig járandó hegyvám az Földes Uraké, Kit az jö­vendő 1676. esztendőre az Urak kezéhez szabadétünk, mint méltó eő Kegyelmek Igasságát...." /Ezután a szokásos záradékszöveg következik, majd a közösen kirótt hegyvám-táblázat következik. Ez a táblázat 46 szőlősgazdát vesz számba, s tartalmazza a rájuk kirótt hegyvámot is - vödörben és pintben./ K.Gy. 90. OL. Festetics cs. lt-a. P. 285. Saller lt. 1675 Rsz. 2682. Fasc. 48. No. 11. Pacza Kelemen István Kapornak-i vajda által kiadott bizonyságlevél. /Eredeti. Magyar, Kelt a Pacha-i szőlőhegyen, 1675.dec. 28.­án/ /NB! A bizonyságlevél első aláirója a vajda, de az alábbiak is aláirtak!/ / Érdemi része:/ "My Kapornaky eü Fölsége Szolgay, Vajda kelemen István, Szaszlo

Next

/
Oldalképek
Tartalom