Cinegédfölde-Cséplak - Zala megye helytörténeti lexikona. Kéziratos regesztagyűjtemény 5.

Csatár 5.93. 107

A középkori élet nyomában Csatáron Már négy éve is elmúlt, hogy a csatári tsz istállót épitett a falu szélén,a bocfölde vasútállomástól keletre, mintegy 600 méterre lévő dombon. Az épitkezés során régi települési nxomokat, tűzhelyeket, edénytöredékeket találtak. Az 1960­ban végzett rövid leletmentés során megállapítást nyertjphogy egy árpádházi királyok kori - twhát XII. század végi - XIII. század elegei elpusztult falu - feltehetően a mai Csatár e­lődje - van itt a földbe rejtve. Ilyen korai települési hely nem sok ismert a megyében. Ezt még az is érdekessé teszi, hogy itt Csatárban bencés apátság volt, s ennek birtoka lehe­tett ez a falu. Az okleveles adatok szerint az apátságot 1140 táján alapitotta a Gut-Keled nembeli Márton ispán, és gazdag adományokkal látta el. Többek között övé lett Csatár falu széleivel és szőlőmunkásokkal, 4 eke alá való földdelés 12 mansioval /házzal/. Tehát nagyon korám, még a XII, szá­zad közepén emiitik a falut, amely nyilvánvalóan már koráb­banmegjyolt. Mind énképpen érdekes és izgalmas dolognak Ígérkezett megtudni azt, hogyemilyen lehetett ez a falu. Hogy a település­sel többet megtudjunk, ásatást végeztünk ezen a területen a Zaía megyei tanács költségén, a Göcseji Múzeum megbízásából, árpádkori falvaink folyó vagy állóvizek partjára, illetve árterületek szegélyére települtek. Az e korszakból eddig is­mert házak négyszögletes egy helységből álló putrilakások, nagyságuk általában 3,5 x 4 méter, A házak egyik sarkában agyag­ból tapasztott kemence volt. Két oldalán egy-egy cölöplyukat lehet találni - ez a két ágasfa helye, amely a termelőszövet­kezetet tartó szelement tartotta. Az ilyen háznak nincs megépí­tett fala, és a feltárásnál csak a földelszineződés mutatja a nyomát. Éppen ezért nagyon nagy gondosságot igényel egy ilyen telepfeltárás. Az árpád kori települések a házhoz hulladékgödrök, gabonater­mő vermek, és külső kenyérsütü kemencék tartoznak. Csatáron is több ilyen hulládékgödjtíröt tártunk fel - bennüjík a jellegzetes XII-XIII. századi leletanyaggal: cserépedények nagyszámú töredé­kével, állatcsontokkal. Egy külső kemence tapasztott alját és

Next

/
Oldalképek
Tartalom