William Penn, 1957 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1957-01-02 / 1. szám

8-IK OLDAL 1957. január 2. William Penn FT. VAIDA ANDRÁS ÜNNEPLÉSE Ez az ünnep tulajdonképen nem­csak születésnapi felköszöntést cél­zott, hanem Isten hozott-ot is akart mondani a fiatal lelkiatyának, aki mindössze hat hónapja működik en­nél a templomnál. Ft. VAIDA ANDRÁS 174-ik (V.) fiókunk (Scranton, Pa.) tagja. Má­jus 20-án szentelte pappá Pittsburgh, Pa.-ban ELKO T. MIKLÓS püspök, az Egyesült Államok összes magyar görög szertartásu katolikus hívőinek főpásztora. Felszentelése után VAIDA atyát azonnal Brownsville-be helyezték és már rövid idő alatt, a hivők közre­működésének segítségével megszer­vezte a gyermekeket (154 gyerme­ket) és a ministránsok egyesületének megalakulásában is részt vett. Ez utóbbi ma 36 fiúból áll. A 10-20 év 'közötti ifjakat is megszervezte. A hivők nagy megelégedése meg­nyilvánult az ünneplés folyamán is, de különösen megható volt a fiatal* papnak viharos örömmel való fogad­tatása, nemcsak a hivők, hanem az egyházközség vehetője, Ft. YAKA­­NIGH DEMETRIUS által is. A Brownsville, Pa.-i Szent Miklós gör. kát. templomnak mintegy 375 hívője gyűlt össze december 2-án, hogy egyik fiatal papjukat, VAIDA ANDRÁST 26-ik születésnapján ün­nepeljék. 76-V FIÓK, PHILADELPHIA, PA. HÍREI Ezek a hölgyek Géczy Lajos és ne­jének leányai akik 344 First Ave­nue, Pboenixville, Pennsylvaniában laknak. Balról-jobbta: JULIA (Serdy Já­­nosné). Az egyik fiuk a Drexel In­stitute of Technology-ban hallgató. ARANKA (Thiem Edvárdné). Bal­timore, Marylandban lakik, férje mint mérnök a Westinghouse gyár­ban dolgozik. EVELYN (ifj. Meier Henrynél. ők King of Prussia, Pa.-ban, laknak, férje a Burroughs cégnek dolgozik. ELEANOR (ifj. Grant Jánosné). Ők is Baltimore, Marylandban, él­nek és dolgoznak. JEANETTE szintén a Burroughs cégnél dolgozik. A múlt szeptember havában elment Európába repülő­gépen s egy hónapot töltött el Lon­donban, Párisban, Nizzában, Monte Carloban és Rómában. Géczyék egyetlen fia Lajos, nem­rég jött ki a középiskolából és most fényképész a Phoenixville-i napilap­nál. Sok szerencsét kívánunk s nagyon örülünk, hogy most már a 7’6-ik V. osztályhoz tartoznak. TÖRÖLT TAGOK — SZEPTEMBER 1956 LAPSED SEPTEMBER 1956 13. V. Homyak Joseph A., Levay Robert N.; 14. V. Anderson Charles, Anderson Ray, Anderson Mrs. Ray, Burkovics John L., Glazik Marianne A., Lengyel Edward A., Livak Ernest R., Livak Mrs. Ernest R., Robinson Gordon L., Robinson Gordon, Robinson Mrs. G. L., Robinson Sandra J., Robinson Sharon A., Somogyi Kenneth H., Wilichowski Lawrence; 21. V. Bernard Anthony J.; 27. V. Becker Edward, Zabrosky Joseph; 34. V. Komar Charles; E., Komar Frank A., Komar Mrs. Frank A., Komar James Merle; 36. V. Armstrong Gerald A., Hies Nancy Ann, Káposztás Mária, Konczol Fatima V., Kustos Edward Jos., Mahar Mrs. Earl, Szalai Ronald Lee; 45. V. Soond Joseph Greg., Urban Margaret Ann; 50. V. Dubar James W., Dubar Kenneth W„ Dubar Robert Jos., Mercado Thomas B., Prokop Edward J.; 76. V. Alper Gabor, Rogers Helen E., Rogers Lorraine F., Schuima Michael A., Schuima Samuel J., Schuima Mrs. Samuel, Walentukonis Celes, Walentukonis Mrs. L., Walentukonis Mary; 89. V. Evans Francis; <98. V. Vargo Patricia M.; 108. V. Scott Mrs. Leroy, Sr.; 129. V. Bevinger Charles C., Bevinger Mrs. Chas., Harrison Artie G., Long James L., Smith Robert W.; 130. V. jBalogh John, Balogh Joseph L., Balogh Sofia, Csonka George, Ebei Walter Edward, Ebei Walter, Kovács Martha G., Mayor Marvalene K.; 132. V. Farkas Joseph Farkas Mrs. Joseph, Horvath Jared M., Miller Joseph T., Pastor John, Torok Joseph M.; 133. V. Adam Louis A., Makatura Bernice M.; 226. V. Yuhas Randy; 248. V. Vankovich William; 275. V. Harmuth Mary Ann, Zudonyi Richard A., Zudonyi William, Jr.; 277. V. Laundrie Charles; 348. V. Mészáros Alex, Jr.; 376. V. Tiche Zetta; 443. V. Gasparovics Joseph; 482. V. Nunn Charles R., Nunn Mrs. Charles R.; 500. V. Bardocz Mrs. Geo., Jr.; 511. V. ■Kish John Victor; 525. V. Mogyorossi Anna; 555. V. Padar Garnet; 575. V. Varszegi William. Total 87 DÍJNYERTES NŐI KUGLIZÓ ... Mrs. JUDY EDELT ábrázolja a fenti kép egy u.n. “ismételt játék” után, egyik kezében egyik trofeu­­mával, másik kezével pedig átvéve a másik dijat, amelyet KÁLMÁN J. ÉRDEKY buffaloi kerületi szerve­zőnk nyújt át neki, aki két Ízben volt győztes a buffaloi William Penn Kuglizóversenyen. Az ünnepélyes átadás a 383-ik (V.) fiók, Buffalo, New York évi piknikje alkalmával történt. Sajnos esett a napnak ebben a szakában, ezért a képet Mrs. Edel otthonában később kellett felvenni. A háttérben látha­tók a nagyszerű kuglizó többi tro­­feumai. Legutóbbi sikereit a Nők Egyéni játékában és a Nők minden esemény­re kiterjedő általános játékában arat­ta, a 383-ik (V.) fiók 34. csapatjának kötelékében. SKOLNY ANTAL TÁROGATÓS A fenti kép SKOLNY AN­TALT ábrázolja, magyar vise­letben, tárogatóját tartva (a kuruc időkből fennmaradt, kla­­rinéthez hasonló tipikus ma­gyar fafuvó). SKOLNY hires­­neves muzsikusunk, legismer­tebb a chicagói magyar körök­ben. SKOLNY ANTAL chicagói 15-ik (V.) fiókunk tagja. BALOGH EMMA A Duquesne University zenei osz­tálya nemrég nagyszabású “Népünne­pélyt” rendezett a pittsburghi Syria Mosque-ban. 18 nemzetiség vett ezen az ünnepélyen részt és a magyar csoport régimódi európai menyekzőt adott elő. Mondanunk sem kell, hogy a magyar csoport óriási sikert ara­tott, különösen azáltal, hogy a fris­­sitőket gyönyörű nemzeti viseletben szolgálták fel a szép magyar leány­kák. BALOGH EMMA érdeme, hogy a magyar csoport fellépését olyan nagy siker koronázta. Neki volt a legnagyobb része a rendezésben. Gratulálunk-! EXTENDEDBŐL TÖRÖLT TAGOK SZEPTEMBER 1956 LAPSED FROM EXDENDED SEPTEMBER 1956 • / 8. V. Vince Louis; 52. V. Klaus Elizabeth; 88. V. Simkp István;, 101. y. Bello Joseph; 132. V. Botos Ida, Horvath Mrs. Louis; 168. V. Cseh Charles; 216. V. Spaits Mrs. Geza; 222. V. Borsody Frank; 262. V. Kujbus Ferencz; 344. V. Hankosky Julius, Jr.; 383. V. Frost Joseph; 399- V. Superak Norma J.; 417. V. Faber Joseph A. Total 14 EXTENDBŐL VISSZAHELYEZETT TAGOK REINSTATED FROM EXTENDED 14. R. Sabo Stephen. Total: 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom