William Penn, 1956 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1956-04-04 / 4. szám
1956 április 4. 5-IK OLDAL William A római százados — “Géza bácsinak’’ — Hajnalban kezdték ... A tömeg, mint tenger Elöntötte az udvar négyszögét. A helytartó késett az Ítélettel, Aztán megmosta reszkető kezét. — ‘‘Az Igazság a római sas szárnya!” — Ezeknek mondja? Elnyomják szavát: — “Pilátus, nem vagy a császár barátja!” — És aztán: .. . elvitték az Ács Fiát. .. Azóta csend van... A nagy palotának Minden sarkában dermedt rémület. A föld megrendül... Vaksötétség támad Mig száll a sóhaj: — “Elvégeztetett...” látogató jön, előkelő polgár, Pénzé és szava a császárig ér, — “József tanácstag, te is hive voltál? És most kéred őt. mikor már nem él? Ma reggel élve, — most kéritek halva. Kétszer adjam — s egyszer sem volt enyém! Vidd és temesd el, ha már meghalt volna, Ott találod a Koponyák Hegyén. Hegy József elment, a magányos percek Gyanú árnyékát hozzák szárnyukon: {— Minek a holttest egy gazdag embernek? Fél ország itt van az ünnepnapon! Miért temetné drága sírboltjába? És mit terveznek titkos hívei? —) Az. őr megrezzen a nagy ur szavára: — “Petroniust Pilátus kéreti!” — A százados jön,... mint vesztett csatából. Lehajtott fejjel, sápadtan megáll. Imbolygó árnyék, csak a szeme lángol, Verejték csillog kinzott homlokán. — “Petronius, beteg vagy? Mi van véled? Kíi reggel látott, nem ismerne rád! Beszélj, mi bánt? Csak nem ez az ítélet?”... “— Uram! ... Megöltük az Isten Fiát!” — — “Az Isten Fiát? Az apja még ács volt! Múlt vasárnap már azt mondták; — király! A templomban polgárokat korbácsolt, Mindenki tudta; felkelést csinál! liberiusnak adó s nyugalom kell, Nem lázadó próféták serege! Reggel mondta: — Nincs hatalmad fölöttem! — Te láttad, hogy van, ott voltál vele.” — — “Ott voltam, uram, láttam haldokolni. Üvöltést vártam, káromlás szavát; És hallottam Öt halkan imádkozni, A vére folyt... s azt mondta, megbocsát... Mikor meghalt, a nap lehullt az égről, Térdelve sirt, ki addig káromolt. A föld megnyílt az Ő lehunyt szemétől, Bizony mondom, hogy Isten Fia volt! Isten Fia volt, s tudom, hogy föltámad! Be a harmadnap olyan messze van! Oly üres minden . .. véresek az árnyak ... Kalapács zuhog... úgy fázom, uram!..,” — “Petronius, beteg vagy! Térj nvugodpi. Be készen légy, nagy munka vár reád. Holnapután, ha kezdenek mozogni, Bájuk ereszted minden katonád! ... A tanácstagot... anyját... minden társát! AV tizenegyet, aki véle járt! ... Menj, gyógyítsd magad. Dicsérjük a császárt Tliberiust, az istenek fiát!” — Penn---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------* Sikolt a szél a szörnyű éjszakában Az üres kereszt elhagyatva áll. Petronius, ki hitt Isten Fiában, Ott térdel egyedül a Golgotán: — “Uram, tudom, hogy Isten Fia voltál És hogy Te vagy az örök szeretet! Nem vagyok méltó,— de ha meghallgatnál, Fogadd magadhoz árva gyermeked! Nincs semmim, Uram, csak a tiszta kardom! Nekem oly drága, — Neked oly kevés, Követlek véle; túl földi parancson S legyen a sorsom: örök szenvedés. A szavam gyenge, — hadd hirdessék mások A Te szent igéd gyógyító szavát... Ezzel a karddal járva a világot, Hadd legyek, Uram, a Te katonád! ...” — Harmadnapon megnyilt a simák szája És feltámadott az Isten Fia. Hogy eljutott a hir a palotába, Futárokat küld Pilátus szava: — “Petroniust! ... Hát merre van? Ki látta?” — — “Eltűnt uram, még péntek éjjelen!” — Keresték aztán életre-halálra, De nem találták sehol... sohasem ... Attól a naptól járja a világot, Ezerszer meghal, — mégis újra él. Csuklója ismer minden börtönláncot Nyakán a rendjel: pallós és kötél. Mert az ő sorsa: — Bizonyságot tenni, Megszegve földi parancsok szavát, Tiszta kardjával bátran védelmezni Vesztett, szent ügyek tépett igazát. • Lovagpáncélban, durva szőrcsuhában Sebbel borítva kezet nyújtani, Huszár-mentében, vagy kuruc-dolmányban Felgyújtott házak lángját oltani. Ellenség földjén, gyűlölő szemeknek Mosollyal adni frissen sült cipót És ahol kisgyermekek dideregnek Elveszíteni egy-egy takarót. Hűségért: árulónak bélyegezve Gyávának mondva; halni szótlanul... Petronius! Ismerünk ezer éve! Petronius! Tudsz-e még magyarul? Van-e belőled még a Tisza táján? Vagy elhurcoltak s hóhérodra vársz? Nagypéntek-évek hosszú éjszakáján, Petronius, vájjon most merre jársz? Hogy nem kellettél többé Európának, ■ Téged irtott egy megbomlott világ ... ' De utoljára magyar földön láttak • Kereszt előtt térdelő katonát! ... Tudjuk, hogy eljössz, ha majd üt az óra, Megszegve földi parancsok szavát Négy világtájról — nagy találkozóra, Hogy védd egy szent ügy tépett igazát. ■ Petronius, ha a hitedből adnál! Hosszú az éj, s mi oly gyengék vagyunk! Szöges-dróttal kerített sziklasirnál Egy szivdobbanásért imádkozunk ... Hivő tanúja húsvéti csodának, Véled mondjuk ma könnyes-boldogan: — “Én nemcsak hiszem, — TUDOM, hogy föltámad, Harmadnapon, amiként irva van.” — Pittsburgh, 1956 március. CSÁKVÁRY ZOLTÁN,
