William Penn, 1956 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1956-03-07 / 3. szám
1956 március 7. 5-IK OLDAL William Penn BAKÓ ELEMÉR Ph. D. A SZELLEMI ÉS LELKI HAGYOMÁNY MEGTARTÁSÁRÓL Amikor itt a nyilvánosság előtt őszinte köszönettel emlékezem meg a Verhovay és Rákóczi-egyletek egyesüléséből keletkezett William Pcnn Fratevnális Egyesület kitűnő elnökének, Révész Kálmánnak megtisztelő felhívásáról, hogy küldjem el írásomat az egyesületi lap jubileumi számába, egyúttal meg is indokolom, miért arról irok, amire röviden sor kerül. Úgy éreztem, hogy amikor áldozat, odaadás és az évek során egyre növekvő szaktudás és szervező készség révén hetven esztendejéig és közelesen százezredik tagjáig eljutó magyar intézmény ünnepléséről van szó, olyan irást kell adnom, amelyben az áldozat, odaadás, szaktudás és szervező készség példái csillognak. S mert a két egyesület eggyéválása óta több Ízben kifejezésre jutott, hogy bár a név megváltozott, a lélek a szellem töretlenül, sőt megerősödve fog munkálkodni az uj egyesülésben, a fentiek mértékével is olyan dolgokra kerítem a sort, amelyekben mások, más nemzetekből származók alkotásaiban látszik meg majd, hogyan munkálta ki-ki a magával hozott lélek és szellem fenntartásának ügyét. * * * Ebben, a terjedelménél fogva csak bizonyos kulturális kérdésekre irányuló Írásban nem foglalkozhatunk sem a napi, vagy heti sajtóval, amely minden nyelvi csoportnál általában azonos képet ad, sem pedig az egyházi élettel, amelynek formái társadalmi sikon szintén nagyjából egyező képet mutatnak. A nemzetiségi múltat továbbadó nyelv mindennapos ápolása, gyakorlata sem tartozik ide, mert ez települési kérdésekkel komplikálódik és sokkal részletesebb elemzést kivanna. Csak azokra a kulturális alkotásokra leszünk tekintettel, amelyek még a jelen nemzedék kihalása, nemzeti nyelvi gyakorlatának megszűnése után is gondoskodnak az ide települt nemzetiségi csoport emlékének fenntartásáról. Tehát a standard történeti, településtörténeti, statisztikai, lexikális és irodalmi müvekre tekintünk. Sajnos, szintén a terjedelem szoros határai miatt csak két, semleges és zavaró kommentárokat ki nem váltó csoportot, az amerikai lengyelek és finnek csoportját és kiadványait tekintem át. Megjegyezve, hogy a nagyszerűen működő és erőteljesen alkotó, publikáló esetiektől, szerbektől, de még a számban az itteni magyarságnál jóval kisebb románoktól is sok tanulságos dolgot nézhetnénk el. Az ‘alapító” nyugateurópai eredetű népek (hollandok, németek, franciák) s az, angolszász és északeurópai nemzetek itteni leszárrnazottairól nem is beszélve. * * * Ha valaki össze akarja gyűjteni az amerikai lengyelek kulturális kiadványait, mihamar egy könyvtárra való anyaggal találja szemben magát. Az alapvető tájékoztatást egy vaskos kötet, a “Who’s Who in Polish America” szolgáltatja, amely alcime szerint: “A biographical directory of Polish- American leaders and distinguished Poles resident in Americas (New York, Harbinger House, 1943). A hatalmas, standardkiállitasu, közel 600 lapra terjedő mű ma már a harmadik kiadásnál tart. A lengyelek itteni történetét számos kitűnő mü órökitette meg. A legfontosabb Fox, Paul: “The Poles in America (New York, G. H. Doran Co., 19:12; Haiman, Miscislaus: Polish Past in America, 1608-1865 (Chicago, The Polish Roman Catholic Lnion, 1939); Olszyk, Edmund G.: The Polish Press in America. (Milwaukee. 1940.); Lerski, Jerzy: The United States and the Polish exiles of 1831. (Dissertation, Georgetown University, Washington, March 1953). A különleges szempontú történeti müvek közül kiemelendő Gadon Lubomir háromkötetes müve: Emigracja polska. Krakow, 1901—1902, és Thomas és Znaniecki ötkötetes munkája, “The Polish Peasant in Europe and America” (Chicago, The University of Chicago Press, 1918 és Richard G. Badger, Boston, 1919-1920). Általános adattár a “Polonia Almanac” (Polonia, Detroit, 1945, 1948 stb.) és a “Rocznik Polonii” (“Poles Abroad”) világkiadása (London, Taurus'. A lengyeleket tárgyaló anyag arányait jól mutatja Wolanin, Alphonse, S.: Polonica Americana c. katalógusa, amely a Polish Catholic Union múzeumának és. levéltárának anyagát sorolja fel közel 300 lapon! (Chicago, 1950). A sok, különböző jellegű kulturális kiadvány közül pedig hadd említsük meg a “Bulletin of the Polish Institute of Arts and Sciences in America” New Yorkban kiadott 6 kötetét, amelyben lengyel származású művészek és tudósok igyekeznek fenntartani öröklött hagyományaikat és uj kapcsolatokat teremteni köztük és az amerikai kulturális élet között. Mig a lengyel kiadványok a közös múltat, szenvedéseket és az összetartozás szükségét hangsúlyozzák és annak céljait szolgálják, a másik, összszehasonlitásul vett nép, a velünk rokon finn nemzet Amerikába szakadt része már sokkal színesebb, változatosabb kulturális irodalmat jelentet meg. Történelmi, településtörténeti, nyelvi, művészeti, gazdasági, társadalmi tanulmányok, kötetek egész sora lát napvilágot. Irodalmi antológiák, forditáskötetek, irodalomtörténeti ismertetők tájékoztatják az amerikai finneket és Amerika angolnyelvü társadalmát az amerikai-finn életről és Finnország kultúrájáról, gazdaságáról, múltjáról és jelenjéről. Téma szerint az első amerikai-finn bevándorlóktól kezdve a finn nyelv használatán, itt kifejlődött esetein és formáin kívül a házasság, népszaporodás, szövetkezeti és farmstatiszttika, az itt énekelt népdalok, a bennük található Kalevala-motivumok, a népmesék és szokások, az angol és finn nyelvi kölcsönhatások, a finn, vagy angol nyelvű névadás, a különféle sportágak, stb. számtalan kérdéséről szólnak. Részletes képeket adnak Michigan, Delaware, Ohio, Massachusetts, Mew York, New Jersey, Minnesota államok es a Csendes-óceán partvidéke finnjeinek múltjáról és jelenéről. Elmondhatjuk, hogy a mintegy 6 millió lengyel-amerikai mellett nem kell szégyenkeznie az alig 499.090 finn-amerikainak, ha kulturális és társadalmi teljesítményekről van szó, nem is említve az egyesek által mintegy 1.500,000-re tett magyarszármazásu amerikaiakkal való összevetés eredményeit! Külön fejezet, mondhatni finn amerikai specialitás az általuk szervezett fogyasztási szövetkezetek működése. Ezzel Amerika-szerte nagy feltűnést keltettek, módszereiket egyetemi intézetek tanulmányozták, összetartozásuk különleges értékelésben részesült. Az ezekkel foglalkozó irodalomból említsük meg Syrjaelae, Saevele: The Story of a co-operative; a brief history of the United Co-operative Society of Fitchburg. (Fitchburg, Mass. 1947). Kercher, Leonard Clayton. Consumers’ co-operatives in the north central states. (Minneapolis, The Univ. of Minnesota Press, 1941, 431 pp.) Turner. Howard Haines: Case studies of consumers, cooperatives started by Finnish groups in the United States, studied in relation to their social and economic environment. (New York, 1941). * t- * Ha magyar kiadványainkra tekintünk, megdöbbenünk a hiányokon. Különösen a kitűnő, dolgos, becsületes amerikai magyarság életének fontos részleteit, múltja és jelene nagy alkotásait hanyagoltuk el idáig. Nagy egyesületeink története megiratlan, egyházi szervezeteinkké, egyházközségeinkké, régibb és újabb településeinké szintén. Nincsenek társadalmi, nyelvi, néprajzi tanulmányaink, anyaggyűjtéseink az itteni magyarságról, pedig — leszármazottait is számítva — számban felér néhány kisebb európai nemzettel, mely egyetemet, főiskolákat, kutatóintézeteket tart fent. Amerikai magyarságunk önbecsülése kivánja meg, hogy az alapitó nemzedékek élete, alkotásai még' idejében odakerüljenek az amerikai könyvtárak polcaira, katalógusaiba, a tudósok, kutatók asztalára s igy az amerikai történelem lapjaira. Kulturális értékeink is több elismerést érdemelnének, mert bár van néhány kísérlet amei'ikai magyar irodalom kialakítására ezt ma is inkább csak eltűrik de nem támogatják. Többszáz magyar származású egyetemi tanárunk, kutatónk munkájáról többnyire mit sem tud a közönség, legtöbbjüknek még a nevét se látta leirva. Művészeink értékeit elismeri a világ: hogy hirük, tehetségük, művészi teljesítményük az amerikai magyarsághoz is eljusson, arra nincs szervező erő és akarat 7 Miért van más nepekben, lengyelekben, és finnekben és miért hiányzik belőlünk? Az üzleti, biztosítóintézeti szervezkedés azt mutatja, hogy a képesség, tehetség, tudás és akarat megvan. S ha igy, materiális téren összefogva leomlanak az akadályok és választófalak, következzék el a lélek és szellem összefogása és Írják meg a magyar százezrek kulturális és történelmi biztosítási kötvényeit is! Ezt hangsúlyozva üdvözlöm a jubiláló William Penn Fraternális Egyesületet mind magam, mind pedig a Magyar Szellemi Munkaközösség kulturális lapja, a most már hetedik éve szolgáló Uj Magyar Ut nevében. HOZZÁSZÓLÁS A William Penn első számából olvastam ifjú Hegedűs Mihály cikkét, melynek cime, hogy “A névcsere nem jelent szív cserét!” Erre szeretném véleményemet nyilvánítani és némi tévedésekre rámutatni. A cikk Írója arra utal, hogy az ő fiának a tanárnője nem tudta kimondani a Hegedűs nevet és jobban hangozna angolban a Fidler név. Szerintem, ahogyan a sok százezer tanár és tanárnő között akad is itt-ott egy, aki nem tudja kiejteni a magyar nevet, Ugyanúgy az amerikaiak között is vannak olyan hangzású nevek, amelyeket szintén nem tud kiejteni a tanárnő, tehát ennek a kedvéért én nem engedném, hogy a gyermekem szív nélkül nevet cseréljen, mert, amikor felnő, azzal a névvel is el tud helyezkedni az amerikai társadalomban, amelyet szüleitől örökölt. Itt például körülöttünk, hogy csak egy-kettőt említsek, egy Üveges nevii fiatal magyar ember, aki különben tökéletesen beszél magyarul is, a nagy Murphy üzletben manager anélkül, hogy nevét Glassra kellett volna változtatnia. Vagy egy másik. Boros névvel megbecsült mérnöke a Bethlehem Steel bányának. Magyar közismert vezetőink közül hadd említsem meg például a mindenki által nagyrabecsült Szántay Dánielt, az Amerikai Magyar Szövetség elnökét. S bár az ő nevét nehezebb kimondani a Hegedűsnél, mégsem törekedett arra, hogy magyar nevét sutba dobja, és igy is ilyen vezető állásba került. A Szabadságból olvastam, — bizonyára annak a cikknek az írója is olvasta, hogy Szabó István őrnagy nyugalomba vonult havi 490 dollár, alezredesi fizetésének megfelelő nyugdíjjal. Szabó István őrnagy Táylor név nélkül is sikereket ért el. Ellenben, ha szülei tele lettek volna hiúsággal, akkor ma ő is Taylor lenne. Nagyon sok jó magyar van ebben a nagy Amerikában, akik nagy sikereket értek el anélkül, hogy amerikai nevet vettek volna fel. Én még nem hallottam olyat, hogy a név csinált volna valakiből nagy embert, különösen itt Amerikában, a lehetőségek hazájában. Én úgy gondolom, hogy az olyan személyeknek, akik könnyelműen eldobják a szüleiktől örökölt nevet, nincs semmi keresnivalójuk az amei'ikai magyar berkekben, pedig az ilyeneknek nagy része mindig éppen a magyar berkekben próbál elhelyezkedni, annak ellenére, hogy ők maguk állítják, hogy az angolositott névvel könnyebb boldogulni az amerikai társadalomban. Abban igaza van ifj. Hegedűs testvéremnek, hogy 25 év alatt nagyon sokat változott az élet, ellenben, amikor cikkében azt állítja, hogy a magyar egyletek csak aludtak, — az nem fedi a valóságot. A Bridgeporti Ráköcziak is szép eredményeket értek el és nem üres kézzel mentek a William Pennbe, nem beszélve a Verhovayakról. 77 éves vagyok, ismertem a magyar egyletek életét 50 évvel ezelőtt és ismerem ma is, ezért vettem a bátorságot, hogy hozzászóljak a cikkhez. Nem rosszindulat vezetett, csupán a cikkben közölt tévedésekre akartam rámutatni. A magyar egyleteknek az egyesüléssel kapcsolatos névcseréje megtörtént, az egyesülés szépen sikerült, felesleges mellette az ilyen propaganda-csináló cikk. Mert bizony, Hegedűs testvérem, sem egyeseknek, sem egyleteknek problémáit nem oldja meg, hogy a Sütőkből Baker lesz, Szabókból Taylor, a Fehérekből White... Remélem, hogy Hegedűs testvérem nem veszi rossz néven, hogy egy idősebb ember, tapasztalatai alapján, véleményt irt cikkére. Tagtársi tisztelettel Hornyák A. János Farmington, W. Va. Hogyan higgyünk a hízelgőknek? Sajtot lopott a holló és felszállt vele egy -magas fára, hogy nyugodtan elkölthesse. Meglátta a róka és szerette volna az ízletes falatot elkaparintani tőle. De hogyan? Fára mászni nem tud, ezért inkább ravaszságát hívta segítségül. A fa alá állt és igy szólt kedvesen a hollóhoz: “De gyönyörű teremtés vagy, te holló! Milyen fényes a tollad és kecses a termeted! Ha a hangod is olyan szép, mint te magad, akkor igazan te vagy a madarak királya!” Tetszett igen a dicséret a hollónak, s hogy meggyőzze a rókát hangjának szépségéről, elkezdett hangosan károgni. De bizony ekkor a sajtot kiejtette csőréből, a róka meg felkapva a földről tovább állott 3 méghozzá nevetett is a hollón, annak ostoba hiúságán ... (Győry Vilmos)
