William Penn Life, 2001 (36. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
^3zent Jstván Meglc oronázása Kerékgyártó Barbara III.Rész Vakon sütött a téli nap a halovány égről, amikor a vár minden tornyán búgni kezdettek a kürtök. A kapuörök eltűntek a kaputorokból és a nép betolongott a várba. Mindenki beszélt, lármázott és a lárma nőtt, növekedett, ahogy az idő telt. Azután egyszerre megcsendesed-tek a népek: a palotaudvar kapuja tágranyilott és a piacra egy róta láncinges testörzö léptetett; Pósa várnagy vezette őket. Hadrendbe, széles sorokba sorakoztak, és kopjá-juk az égnek meredt. A népeknek már volt látnivalójuk. Testörzök a piactérről a templom felé kanyarodtak, fel a dombra, s a lovak táncoltak a legények alatt. Utánuk csillogó, tarka csapat robogott ki a piacra. A lovak sörénye és farka színes szalagokkal befonva, szerszámjuk ragyogott aranytólezüsttöl, fejükön tarka tollbokréta. S a lovasok még fényesebbek. Gúnyájuk selyem és kövesek az övék. És selyemmel Írottak a subák és ködmönök, a felhajtott szélű süvegeken aranyos, köves forgók. Udvari emberek voltak mind: várispánok és várnagyok, meg várakbeli tisztek és a Nagyúr zászlóinak hadnagyai. Élükön az udvarispán egészen ifjú ember: Aba nembeli Sámuel, akit nem régen parancsolt maga mellé az Úr, a meghalt öreg Bikács ispán helyett. Az urak után egy róta vári kopja sorakozott. Most egy falka barna, meg fekete csuha ömlött ki a kapun és indult lassú méltóssággal a lovasok után. A barátok gyalogosan, hajadonfővel voltak, kezük a bö csuha-újjakban egymásba dúgva, s fapapucsuk keményen koppant a fagyos földön. Utánuk nagycsontú, nehéz paripákon s aranyos, ezüstös, drága papiruhákban, palástosan, süveges nagypapok, kezükben görbefejü pásztorbotokkal. De előttük diszvérháton toprongyos, barna barát, bogos kenderkötéllel derekán és hajadonfővel, s ennek kezében hosszúnyelü kereszt. Egy magányos lovas fordult most ki a kapuból a piacra és a népekből egyszerre ujjongó kiáltás szakadt ki: István úr ült a lovon. Utána két asszony egymás mellett: erdöelvi Sarolt és bajorországi Gizella. Megettük Taksony fia Mihály úr két fiával: Lászlóval és Vazullal. Külön csomóban jöttek a külső országbeli vendégurak: egymás mellett és egymásután, ahogy következtek szokás szerint. Aztán tarkán, hangosan és összekeveredve a magyari törzsek nemzetiségi urai táncoló lovakon, cifra fegyveresen hetykén és hanyagul, ahogy az szabad urakhoz mindig illendő. De csendben és komolyan, sisakkal és talpig csillogó vaspáncélban, hatalmas, nehez lovakon, majd földig érő nehéz pallossal odalukon és cimerképes pajzzsal a hátukon dübörgtek és csörögtek a Nagyúr német és olasz grófjai és lovag urai. Végezetül egy fél zászló kopja robogott ki s akkor a menet eleje fenn volt már a templomnál. Ebben a percben megkondultak a toronyban a harangok. . .. A testörzö kopják lóháton kétoldalt a feljáró út mellé sorakoztak a templom kapujától kezdve. Az udvarispánnal érkező urak lóról szállottak és felsorakoztak a kapu elé egyoldali, az odaérkező barátok és a lóról szállott főpapok a kapu más oldalán. S amikor István is leszállóit a lóról, akkor a papok és barátok mind bementek a templomba és velük István úr az udvarispánnal. Utána sorban Sarolt, meg Gizella, S Mihály úr a két fiával. S azután, ahogy érkeztek az urak, sorban mind bementek a templomba. A katonák meg az út kétoldalán sorakoztak a testörzök után a palota felé. A harang elnémult és felzendült a templomi ének és az énekhang a nyitott kapun által kiáradt a csendes, fakó napsütéses téli világba. A vári piacon, utcákon, házfedeleken, kerítéseken bámészkodó népek és a vár falán sűrűn állingálo vitézek és szolgák pedig kitágult szemekkel, tátott szájjal, némán és 8 Hilliam Nn Life, January 2001
