William Penn Life, 1998 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1998-05-01 / 5. szám
Page 6, William Penn Life, May 1998 ÉDES 111 /I mill I'l IVI" Kerékgyártó Barbara A Magyar Oldal Tudósítója Magyarul Miféle beszéd ez? Idegen meg nem érti. S aki csak ezt beszéli -Mindenütt idegen. Vízözön örvényében elárvult égi fészek, hogy tudtál megmaradni keselyük őrületében lomb-szötte gerle-szállás testvértelen magányban? Ki hoz neked naponként olajágat? Ki nógat a partra: megtérhetsz szárazon?! Hisz vérhabos sziklák közt értél partot te mindég s örök forgásban kerülget a téboly, mint pontot a pörgő tér, A bezárult kör közepében .... Nap, Ég. Hal. Kö. Szél. Viz. Szeretsz? Szeretlek. Viszlek magammal, anyám sütötte kenyérkét. Megáztatlak idegen tengerekben, s tisztán kiemellek a hullám-törte hínárból. Mint testté lett csoda, - létem a rendjeled: százszor kiirtott néped - ki tudja, hogy? élve maradt! No, lám, a boldogabbak bámulva körülállnak, -s egy árva szót sem értenek az egészből. De mint élő vizet Ízlellek én: hitvallásom vagy, s álorcám, ha kell; lég-gyökerem, megtartóm messzi-földön, s hazavezérlö pásztorcsillagom. — Garai Gábor Anya: A nyelvátadó fél a családban. Többszörösen, mint az apa. Szerepük ebben az elhivatottságban is hősies teljesítményű - lehet. Az első kedves gügyögések, az első imák, mesék és versek- az anya nyelvén. Mint Csokonaynál, az édesanyjától hallott első nagy irodalmi élmények. Nemzeti nyelvi öntudat! - A hazafias gondolat elültetésének fontossága mellett párhuzamosan az anyanyelv öntudatának erősítése! - Más, vagy idegen-nyelv tanulás ellen? - Nem! - Dehogy! De ahol a hovatartozást az “eredetet” fenyegeti - ott már a kötelesség szó odaillik, mert ennélkül baj lehet, vagy már baj van ! - Az áldozatos nevelés annak a tudatában, hogy végzetes egység van e két szép magyar szavunk: Anya- és Nyelv - között, több, mint szükségesség, mert ha ez az egység lazul, vagy megbomlik: ott a lélek is meghasonlik, megbomlik, - vagy megbomolhat. S vele bomlik, s lazul a kötelék az anya és gyermek, s ez által a hovatartozás között is. S körülötte már is ott settenkedik az elpártolás - az eltávolodás, az elidegenedés, a máshová csapódás veszélye, mint ahogyan azt Remenyik Sándor oly fájón-igazán sirat el Elpártolt liliomszál cimü versében: Liliomszál, liliomszál, Idegenhez mért hajoltál? Apád-anyád megsiratott, Sírván, mégis hozzáadott. Lehetsz neki százszor drága: Más világ az ö világa. Világába - ősi átok, - Beolvad a te világod. A legnagyobb értékek ezek. Sorskérdéssel összekapcsolódóak, Anya és Nyelv. És végzetes is e kettő közt fennálló kapcsolat, mert az igazság mindkettőben ott lappang valahol legmélyén, felismerésre várva és ítélve általunk. Az anyai szeretet ereje és nagysága eltéphetetlenül összekapcsolódhat az anyanyelv ápolásban rejlő, az ezrek lelkét összefogó, megmaradás, élniakarás, nemzet-féltés — és a mindkettőben azonos: jövöbenhivés csodálatos érzésével. Százados felismerés rejlik e mögött; - történelmiek, gyászosak és felemelöek is; egyéniek és közösségiek egyaránt. Csak tanulni kell a példán, s hinni e mélyrenyúló gyökerekben - rendületlenül, é?;táütorithatatlanul! oo.au, yi0au"i/i..a yiuöiO' Because: "kids don’t stay with you, if you do it right. It 's the one job where, the better you are, the more surely you won't be needed — in the long run. ”-- Barbara Kingsolver Anyák napján - itt idegenben, - engem ilyen gondolatok is zaklatnak, foglalkoztatnak, miközben arra gondolok, hogy kellene inkább a semmihez nem hasonlítható anyai szeretetet szavakba öntenem. Azt a csodálatos “öseröt”, mely életünk legelső pillanatától a legutolsóig elkísér, s fogva tart valamennyiünket. - A szavak helyett inkább az jút eszembe, hogy mi emberek mennyien és hány formában próbálkoztunk már kifejezésre juttatni és kinyilvánítani ezt az érzést; próbáltuk versben, prózában, képben, és szobrokban, s mindebben együtvéve is kevésnek bizonyult az errevaló készségünk. Legszebben, s legmegközelitöbben talán Mécs László: A királyfi három bánata cimü versében summázta ezt; költőien, így: Hogyha minden folyó telkemen átfolyna, S ezer hálamalom csak zsoltárt mormolna, Az én köszönetem így is kevés volna. — S hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.... — S hogyha a föld minden szinmézét átadom, az Ö édessségét meg nem hálálhatom, Ez az én bánatom, legnagyobb bánatom.... Az anya sohasem gondol csak önmagára; minden gondolatához örökre oda van kapcsolva: a gyermek. Vele él, vele lélgzik, s a gyermeknek, már felnőttként is: Ö marad a jóság, a szem-becézés, aki csak csicsijgat, csókol, és néz, s vad szivünkben minden vérzés, s minden bibor-csermely elapad, s az átkos ének elakad.... Mert Ö az, aki megvigasztal, fölmagasztal, tőle lesz illatos a lámpa, s asztal. . . S igy tellünk meg szent malaszttal - És alszunk el édesen, csoda-csoda csendesen. —Mécs László Ki Ö nekünk? - kérdezi Petőfi. - Vele, s csak általa válaszolhatunk, egyszerűen és szimplán: erre nincsen szó, és nincsen rá fogalom. Nemrég elhúnyt, “emigrációnk Petőfije”, Tollas Tibor, így emlékezik rajongásig szeretett édesanyjára az Anyám zsoltárt énekel cimü versében: Szép, fehérhajú éjszaka, Váratlan érkeztem haza. Hókucsmás házunk nem aludt, Pislogva leste a kaput. Mintha csak ö is várna rám, És arany hidat vert alám. S aranyhidon mentem én, Kertünknek fehér szőnyegén, Amig egy hang az éjbe kelt, Anyám benn zsoltárt énekelt. Üvegen szűrve szállt a dal, És átölelt, mint drága kar, S üvegen szűrve néztem öt, Álltam mint oltárkép előtt. Arcát nem láttam így soha, Földön túl fénylett mosolya. Leánykorában, hajdanán, Lehetett ilyen szép talán. S még a szivem is félve vert, Anyám benn zsoltárt énekelt. Azóta hány év letelt, hogy Ö énekelt, De mintha most is hallanám, Az éjben énekel anyám. Kották szögével ver hidat, Azon jön át és így sirat, így látogatja meg fiát, Dalokból szőve bibliát. Mig Isten ott fenn, valahol, Meghallja egyszer, - lehajol, S karján viszi az égbe fel, - Amint épp zsoltárt énekel. Befejezésül itt küldöm Garai Gábor Magyarul cimü gyönyörű költeményénék angol változatát Edwin Morgan fordításában (English translation of Gábor Garai’s póem “Magyarul” translated by Edwin Morgan.): Hungarian What a language to speak! Incomprehensible to outsiders. Those who speak like this are outsiders everywhere. Orphan, heavenly nest in a vortex of floods, turle-dove ’s leaf-braided shelter, what power had you to survive the madness of vultures in brotherless loneliness?! Who brings you an olive-branch day after day? Who entices you ashore with "You ’ll make it dry shod? ” For you always touched land among blood-creamy rocks, and craziness goes swirling endlessly about you- as space spins round a point in the sealed circle.... Sun. Sky. Stone. Wind. Water.... You love me? I love you! I take you with me like my mother-baked bread, I drench you in foreign seas and likftyou clean above the wave-torn seaweed. A miracle made flesh - my life is your medal: your people suppressed a hundred times - who knows how? - Survived! Look at the happier nations gawping atyouthey can't make out one word of the rigmarole. To me, however, you are living water on the tongue: you are my religion, and if needed be, my mask, my aerial roots, my guard in far-off lands, my homeward-pointing shepherd-star. Anya, - Nyelv
