William Penn Life, 1977 (12. évfolyam, 1-4. szám)
1977-01-01 / 1. szám
Városnéző sétán Veszprémben A pannonhalmi apátság bejáratánál val együtt Nyeste tisztelendő úr nem fért be a templomba. — De megvigasztalódtam a kisebb helységekben. A vasárnap« misét például Sárvárott hallgattam végig. Ott is majdnem tele volt az Isten háza. Mezőkövesden pedig én magam is miséztem. Nagyon sokat beszélgettem a paptársaktoaL Kölcsönösen elmondtuk egymásnak gondunkat, örömünket. Egyben megegyeztünk: itt is, ott is az ifjúságra kell figyelnünk. Amerikában persze a hitélet mellett a magyar szóra is szeretnénk megtanítani a fiatalokat. KÉPESLAPOK AZ ÓHAZÁBÓL Esztergom, Tatabánya, Győr, Pannonhalma, Szombathely, Jáfk, Sárvár, Balatonfüred, Veszprém, Székesfehérvár. Négy autóbusz barangol a Dunántúl északi városaiban. Meg-megállnak, az utasok kiszállnak, képeslapot vásárolnak. Elküldik barátoknak, rokonoknak. „Itt is jártunk.” Villognak a kis fényképezőgépek vakui. Gyűlnék a pillanatfelvételek — mindegyik a tájakon, épületeken, arcokon túl, a hangulat egy pillanatát is igyekszik megörökíteni. Emlékeztetőnek. Helen Madacsi nem fényképez. Helyette lányai fényképeznek: Phyllis, Charlotte és Maryellen. Ok négyen indultak el az óceán túlsó partjáról, hogy találkozzanak az élménnyel: Magyarországgal. Mindannyian jól beszélnek magyarul, pedig már az édesanya is Amerikában született. Második és harmadik generáció együtt. A kissé statisztikai ízű meghatározás mögött azonban több rejlik — egy 76 esztendős néni, a lányaival. De nem csupán ez: a hét és fél évtized, amelyet úgy töltött el Helen néni, hogy féltve őrizgette a magyar szavakat, mondatokat. Féltve őrizgette a magyar emlékéket, amelyek nem az ő emlékei voltak, hanem a szülőké, ismerősöké. És most e gyűjtögetés eredménye ért be: az első találkozás az emlékek valóságával. Találkozás az országgal, ahol a nyelv ismerős, ahol az ételek íze ismerős, ahol a táj ismerős — és mégis, valami más: modernebb, dinamikusabb, mint amit az emlékek mesélnek. Helen Madacsi ismerkedik. Először, — újra. KEZDEMÉNYEZÉS, TÁVLATOKKAL István-napi búcsú a pannonhalmi apátság tövében Dankó István. Balia P. János és Nyeste János Pannonhalmán A repülőtéren. Lent: Búcsúvacsora. A szombathelyi Claudius Szálló foteljeiben beszélgetünk, vacsora után. Az első napok tapasztalatait értékeljük. Olyan, mint egy munkaértekezlet: itt van a William Penn Egyesületnek csaknem a teljes vezetősége. — Sok töprengés előzte meg a mostani utat — meséli Charles Elemér, központi elnök. — Ügy tűnt, kissé az ismeretlenbe vágunk bele, csupán Dankó igazgató úr néhány magyarországi túráját ismertük. Egyesületünk tevékenysége azonban csonka volna, ha nem tartanánk fenn a kapcsolatot Magyarországgal. Rokonaink élnek itt. Egyesületünkben nagyon sok az olyan magyar, aki második, harmadik, sőt negyedik generációs lévén, csupán elbeszélésből ismeri Magyarországot. Igazán csak úgy ismerheti meg az óhazát, ha maga is hazalátogat. Ezért döntöttünk úgy, hogy az Egyesült Államok bicentennáriuma és egyesületünk 90. évfordulója alkalmából jubileumi túrát szerveztünk. Kezdeményezésnek szánjuk ezt, olyan kezdeményezésnek, amely kiteljesíti eddigi tevékenységünket, és új utakat nyit előttünk. Olyan Magyarországot ismertünk meg, amely szeretettel fogad minket, s a rokonság méllett barátságra törekszik. Ez az őszinte szándék jelzi tevékenységünk, hazalátogatásaink távlatait is. Apostol András—Sós Péter János Novotta Ferenc felvételei
