William Penn Life, 1969 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1969-06-01 / 6-7. szám

havi befizetések kezelése túlságosan költ­séges. Ezért ajánlva lett, hogy $5.00-nál kissebb összegben havi befizetés ne le­gyen elfogadható és ennek megfelelően, a dij értesítők legyenek évi, félévi és ne­gyedévi befizetésekre átváltoztatva, de ezek se legyenek a minimum összegnél kissebbek. Az Igazgatóság belátja, hogy a vál­toztatásra szükség van, azonban, nehogy ezzel akárkinek is esetleg tulnagy ne­hézséget okozzanak. El lett határozva, hogy a tisztviselők a minimum befizeté­sek ügyét alaposan tanulmányozzák át és annak alapján a szeptemberi igazga­tósági gyűlésnek tegyenek jelentést és tegyenek előkészületeket arra, hogy ezt a programmot 1970 január 1-én léptes­sék életbe. 7. Charles Elmer, központi elnök be­jelenti, hogy illendő volna Dr. Gömöry Sámuel, főorvosunkat a William Penn Fraternális Egyesület szolgálatában vég­zett negyvenhárom évi hűséges munkálko­dásáért megtisztelni. Pártolt indítványra el lett határozva, hogy az Igazgatók és a központi tisztviselők Dr. Gömöry tisz­teletére díszvacsorát rendeznek és ez alka­lommal méltó kitüntetést nyújtanak neki át. 8. Banes jogtanácsos szóbelileg tesz jelentést az Ohio Franklin County Court of Appeals határozatáról az American Fund-ot illetőleg. Megfontolás után az igazgatóság egyhangúlag úgy határoz, hogy ezt az ügyet tovább folytatja. Az igazgatóság utasítja a központi elnököt és központi jogtanácsost, hogy a gyűlés folyamán megállapított utón haladjanak ebben az ügyben. 9. Az építkezés ügyét az Igazgatóság hosszasan tárgyalta. Az Egyesületet az Allegheny County Board of Commis­­sionerje levélben értesítette arról, hogy elhatározták annak a területnek a meg­szerzését, melyen az Egyesület Cherry Way birtoka fekszik és arra egy nagy­szabású megyei hivatal-épületet kivánnak építeni. Az Egyesületnek ezért felkínál­ták az alkalmat arra, hogy emlitott bir­tokát cserélje ki a Grant Streeten fekvő területtel, mely a jelenlegi City-County épülettel szemben van. Egy ilyen csere lehetségessé tenné az Egyesületnek azt, hogy a tervezett 178,500 négyzet lábnyi terület helyett 300,000 négyzet lábnyi épületet építsen. Egy ilyen lépésnek minden oldala alaposan meg volt tár­gyalva. Ezért pártolt indítványra az Igazgatóság elhatározta, hogy elfogadja az Investment Committee ajánlatát és hogy az Egyesület folytasson tárgyalá­sokat arról, hogy a mi Cherry Way birtokunkat cserélje át a Grant Streeten fekvő, a Forbes és Fourth Avenuek kö­zött levő nagyobb területtel. 10. Vassy igzgató Papp Gáspár, az Ellenőrző Bizottság volt elnökének leg­jobb kívánságait tolmácsolja, melyet az Igazgatóságnak és a központi tisztvise­lőnek küldött. 11. Az Igazgatóság a következő fiókok szívélyes üdvözletét is örömmel veszi tu­domásul: 1-ső fiók. Bridgeport, Connecticut 13- ik fiók. Trenton, New Jersey 14- ik fiók. Cleveland, Ohio 18- ik fiók. Detroit, Michigan 19- ik fiók. New Brunswick, N. J. 27-ik fiók. Toledo, Ohio 48-ik fiók. New York, New York 56-ik fiók. Detroit, Michigan 132-ik fiók. South Bend, Indiana 226-ik fiók. McKeesport, Pa. 249-ik fiók. Dayton, Ohio 296-ik fiók. Springdale, Pa. 12. Charles Elmer, központi elnök Kohut C. William-nek, az Ellenőrző Bi­zottság elnökének üdvözletét tolmácsolta, aki nagyon eredményes tanácskozást kí­ván. 13. Torna József, az I. zóna ügynök­ségei felügyelője, Nagy G. Gusztáv, a II. zóna ügynökségei felügyelője és id. Wukovits J. Ferenc, a III. zóna ügynök­ségei felügyelője, zónáik munkamezején végbement működésről jelentéseiket fel­olvasták. 14. Az Igazgatóság hosszas tárgyalás­ban foglalkozott a munkamezőnek kér­désével, tekintetbe vette a termelést, az uj üzletet előtermelő költségeket, a tar­tozás egyenlegeket, a maradandóság arányait, az ügynökökkel és ágenciák managereivel felmerülő személyzeti prob­lémákat. Bruce E. Robert, Actuary, az Igazgatóság számára előadást tartott, melyben bizonyos javaslatokat terjesz­tett elő a jelen szervezeti helyzetünk szükséges feljavítására. 15. HATÁROZAT Dr. Gömöry C. Sá­muelnek. MIUTÁN Ön most orvosi működésé­nek ötvenedik évfordulóját ünnepli és MIUTÁN ez elmúlt ötven év alatt ezernyi páciensnek adott határtalan gond­viselést, ápolást, biztatás és vigasztalást, sebeiket és betegségeiket gyógyitgatván és MIUTÁN embertársait a William Penn Fraternális Egyesület szolgálatában negy­venhárom éven keresztül, mint főorvos kiválóan szolgálta és MIUTÁN hivatásbeli kötelességeit túl­haladva önzetlenül áldozott idejéből és a mi népünket is sok minőségben és szervezetben szolgálta, hogy ezzel is megőrizze és fejlessze magyar öröksé­günket, hogy megtudja a világ, hogy a magyarok milyen nagy mértékben moz­dították elő az emberiség kultúráját és tudományát és MIUTÁN mi, az Igazgatóság, a köz­ponti tisztviselők és a William Penn Fraternális Egyesület 70,000 tagja ne­vében is az Ön nekünk szentelt nemes szolgálatát elismerni kívánjuk és kíván­juk kifejezni azt a szívből származó hálánkat és nagyrabecsülésünket hatal­mas szolgálataiért és az emberiség szol­gálatában végzett nagyszerű teljesítmé­nyeiért, ENNÉLFOGVA mi, most, a William Penn Fraternális Egyesület Igazgatósága, rendes negyedévi közgyűlésünkön, Pitts­­burghban, Pensylvania, 1969. junius 17-én határozatilag kijelentjük, HOGY megtiszteltetésnek tekintjük és büszkék vagyunk arra, hogy önt bará­tunknak és munkatársunknak nevezhet­jük és gratulálunk kiváló orvosi pálya­futásának ötvenedik évfordulóján s a Pittsburgh Egyetem orvosi fakultása ta­nári működéséért, MI EZENNEL nyilvánosan elismerjük és nagyrabecsülésünket és köszönetünkei fejezzük ki kiváló teljesítményeiért és a William Penn Fraternális Egyesület tag­sága, magában foglalva a volt Verhovay Fraternális Egyesületet és a Rákóczi Segély Egyesületet, valamint magyar né­pünk érdekében végzett fáradhatatlan szolgálataiért, TOVÁBBÁ elhatározzuk, hogy ezt a HATÁROZATOT ennek a gyűlésnek a jegyzőkönyvébe belefoglaljuk és ennek méltó másolatát minden igazgató alá­írásával Önnek ünnepélyesen átadjuk. 16. Az Igazgatóság tudomásul veszi Bero igazgató bejelentését, hogy Hege­dűs igazgatóval, Torna igazgatóval és Varga alelnökkel együtt a Magyar Ta­nulmányi Alapítvány kilencedik Washing­ton György ünnepi bankettjén a William Penn Fraternális Egyesületet képviselte. 17. Az Igazgatóság tudomásul veszi Szabó János, központi ellenőr jelentését, mellyel az I.A.S.A. San Franciscoi, California gyűléséről számol be, amelyen részt vett. 18. Torna igazgató a New Yorkban tartott Országos Kugliversenyről tett részlet jelentést. Az 1-ső fióktól beérke­zett panasz-levél fel lett olvasva. A Kugliverseny és Testvériségi Napok rész­letesen meg lettek tárgyalva. Az Igazga­tóság az ideiglenes jelntést tudomásul veszi és várja, hogy a szeptemberi igaz­gatósági gyűlés elé Torna és Hegedűs igazgatók, társelnökök, a teljes jelentést terjesszék be. 19. Pártolt indítványra az Igazgatóság helyben hagyja Torna József, az I. zóna ügynökségei felügyelője intézkedését, amikor Drew T. John és Schwartz Mar­tin alkalmazottak szerződését beszüntette. Ennek okai Torna József, az I. zóna ügynökségei felügyelője és a központi elnök az Igazgatósághoz intézett, 1969. júniusi jelentésében részletezve van. 20. Pártolt indítványra el lett hatá­rozva, hogy a központi elnök jelentése és az ügynökségek felügyelőinek jelen­tése is legyen teljes egészében elfogadva. 21. HATÁROZAT. MIUTÁN a tagok időközönként kí­vánják, hogy baleset és kórházi bizto­sításuk legyen időről-időre modernizálva és MIUTÁN kívánatos, hogy erre a célra szabályokat állítsunk fel, EZÉRT az Igazgatóság elhatározza, hogy amikor egy tag az érvényben levő baleset vagy kórházi biztosítás kötvényét uj kötvény vásárlásával kicserélni ki-15 T

Next

/
Oldalképek
Tartalom