William Penn Life, 1968 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1968-08-01 / 8-9. szám

A negyed-évi igazgatósági gyűlés (1968 junius 10-11-12) jegyzőkönyvi kivonata remben fiókunk ebédet rendezett, fényes sikerrel. Régen volt olyan nagyszámú közönség fiókunk rendezvényén mint ezúttal. Tagtársaink és barátaik eljöttek Dél California minden részéből, még nagyon távoli helyekről is a szép alka­lomra, amikor fiókunkban az első eset volt, hogy egy ötven éves tagtársnak ün­nepélyesen adhattuk át a jelvényt ötven éves tagságáról. Sajnos más tagtársaink­nak akiknek eddig járt ilyen jelvény postán kellett elküldeni, betegség miatt nem jöhettek el érte. Bálint János fiókunk elnöke köszön­tötte a közönséget és megilletődötten tiizte Domokos József tagtárs mellére az arany díszjelvényt, kivánva neki tovább­ra is jó egészséget aki nemcsak maga, de felesége, két fia, két menye, hat unokája, de sógornője, annak fiai me­nye és unokái is tagok, összesen 22-en a családokból. Szabados Zoltán a California Magyar­ság szerkesztője mint a fiók alapitó tagja beszélt a fiók szép eredményeiről, majd többeket bemutatott, köztük Kőrössy Sándort, fiókunk kitűnő jegyzőjét és annak a napokban Magyarországból ér­kezett feleségét is. André Mihály tag­társunk saját ez alkalomra irt versét szavalta el, köszöntötte az ünnepeltet. A kitűnő ebéd remek ételeit Bálint Jánosné, Kovács Lajosné, Rácz Gyuláné, özv. Szabó Gyuláné, Harmathy Lajosné, Ádám Györgyné készítették, Kovács Bor­bála tagtársnő pedig szép magyar babát készitett és ajándékozott sorsolásra. Finton Jenő Br. Mgr. Elhunyt ügykezelőink Régi, volt fiókügykezelők közül a múlt hónapban többen meghaltak és itt sze­retnénk róluk kegyelettel megemlékezni, sokat fáradoztak az egyesületünk érde­kében : Turfa Sándor, aki a Donora, Pa. fiók­nak volt sok éven keresztül ügykezelő titkára. Myers István, aki Boltz, Pennsylvaniá­ban alakított és épített fiókot és annak ügykezelője volt amig a fiók feloszlott 1. Charles Elmer elnök az Igazgatóság második negyedévi gyűlését üdvözlettel nyitotta meg. Megemlékezett néhai ROB­ERT F. KENNEDY szenátor váratlan haláláról és a következőt idézte: “A másoknak tett szolgálat tulaj­donképen csak lakbér, melyet itt e földön elfoglalt helyünkért fizetünk. Nyilvánvaló, hogy az ember utas; hogy e világnak célja nem a birtok és annak megtartása, hanem az, hogy adjunk és szolgáljunk.” Nem lehet más célról szó. Ez az idézet tükrözi azt, amiért Kennedy szenátor küzdött és azt is, amit a William Penn Fraternális Egyesület tagjai és vezetői vállalnak. Charles elnök felkéri az Igaz­gatóság tagjait, hogy álljanak fel, imád­kozni Kennedy szenátor emlékére és Egyesületünk elhunyt tagjaiért. Azután vidámabb hangra térve át, Charles elnök bejelentette, hogy Papp Gáspár, az Ellenőrző Bizottság volt el­nöke és Konyha Bálint, az Ellenőrző Bizottság volt tagja nemrég házasságot kötöttek. Köszönti őket Egyesületünk ne­vében és hosszú boldog életet kíván nekik, jó egészségben. Charles elnök re­méli, hogy a tárgyalások egyetértésben és gyümölcsözően fognak lefolyni és leg­jobb kívánságait fejezi ki a gyűlés si­kere reményében. 2. Balia P. János, az Igazgatóság elnöke hivatalosan nyitja meg a gyűlést. Ő is melegen üdvözli az Igazgatóság tagjait és a központi tisztviselőket és az Igazgatóság titkárát felkéri a név­sorolvasásra. és a tagok más fiókokhoz lettek csa­tolva. Kopnik Vilmos, aki Chicago városában alakított és kezelt fiókot sok éven ke­resztül. Debreczeni Sándor, aki a Daisytown-i fióknak volt elnöke sok éven keresztül és többször képviselte kerületét a kon­venciókon. 3. Radvány J. Ferenc, az Igazgatóság titkára, felolvassa a névsort, mely szerint a következők vannak jelen: Charles El­mer központi elnök, Varga L. Lajos alelnök, Lénárt J. Gyula alelnök, Bállá P. János, Bero Ferenc, Dankó István, Falussy C. Alajos, ifj. Hegedűs Mihály, Ivancso J. István, Ft. Jacobs P. András, ifj. Láng István, Radvány J. Ferenc, Torna József, Vészi László, Wukovits J. Ferenc igazgatók, Stelkovics Albert köz­ponti titkár, Szabó János központi el­lenőr, Somogyi E. Gyula központi pénz­táros. Továbbá jelen van Banes B. Gay jog­tanácsos és Dr. Gömöry C. Sámuel főorvos is. 4. Pártolt indítványra az Igazgatóság megállapodik abban, hogy néhai Robert F. Kennedy családjának Egyesületünk megfelelő részvétnyilatkozatot küldjön. 5. Az Igazgatóság az- előterjesztett tárgysorozatot azzal a kikötéssel fogadja el, hogy amennyiben az e gyűlés elé tartozó ügy merülne fel, azt a gyűlés folyamán a tárgysorozathoz lehet adni. 6. Charles Elmer ezután felolvassa jelentését, amely további tárgyalás alap­jául elfogadva. 7. Pártolt indítványra úgy határoz az Igazgatóság, hogy a központi elnök je­lentését minden igazgatónak az igazgató­­sági gyűlést megelőző egy héttel ki kell küldeni. 8. Az Igazgatóság tudomásul veszi a következő köszönő és elismerő leveleket: John A. Desmone családja, Stefurosky család, ifj. Miller József családja, Halas Ethel és Elmer, az elhunyt családtag­jaiknak juttatott virágért. 9. Az Igazgatóság tudomásul veszi Esterhay Antol, 20. fiók, Fairport Har­bor, Ohio, valamint Mrs. Julia Matz (Macz) Yonkers, New York köszönőle­veleit, melyekben az ötvenéves tagságért kapott kitüntetésért fejezik ki hálájukat. 10. Az Igazgatóság tudomásul veszi a Junior Achievement és WQED T.V. állo­más köszönőleveleit, az Egyesületünk ál­tal nyújtott hozzájárulásért. 11. Megkezdődnek az Egyesületen be­lül kifejtett fraternális tevékenységekre vonatkozó tárgyalások. Ajánlva, hogy az egyes fiókokat kívánatos volna több fra­ternális tevékenység kifejtésére buzdíta­ni. Hegedűs igazgató jelenti, hogy a New Jerseyben működő fiókok közösen fognak rendezni Évi Eseményt az öt­venéves tagságért járó kitüntetések át­adására. Javasolva továbbá, hogy tagja­ink által küldött levelek kivonatait, ame­lyeket az ötvenéves tagságért kapott ki­tüntetés, házassági évfordulók vagy ha­sonló, érdekkel biró alkalomból Írtak, hivatalos lapunkban közöltessenek. 12. Elhatározza az Igazgatóság, hogy a központ készítessen részvétet kifejező kártyákat, melyeket a Zóna felügyelők majd kiosztanak a fiókjaik között. A WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET IGAZGATÓSÁGA szomorodott szívvel jelenti, hogy EGYESÜLETÜNK "ELISMERT" TAGJA BENCZE ISTVÁN 1968. julius 13-án elhunyt. Az Igazgatóság, amikor "ELISMERT TAGTÁRSUNK" a kegyelet utolsó adóját rója le, a William Penn Egyesület nevében is, legmélyebb részvétét fejezi ki család tagjainak. emlékének Fraternális a gyászoló Bencze István több terminuson át volt alelnöke a Rákóczi Segélyző Egyesületnek, majd igazgató és egy terminust szolgált mint igazgató a William Penn Fraternális Egyesületben is. 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom