Washingtoni Krónika, 1988. szeptember-1989. március (13. évfolyam, 1-3. szám)

1988-12-01 / 2. szám

7 * "MASTER BUILDER WITH BATON, CONDUCTOR-COMPOSER: ANTAL DORATI" A svájci otthonában november 13-án elhunyt DORÁTI ANTAL közel félévszázadon át vezető szerepet vitt Amerika zeneművészetében is. Magyarországon született 1906-ban. Zenetanulmánya­it a budapesti LISZT FERENC AKADÉMIÁN végezte, amely a két világháború közötti években a vi­lág egyik legjobb zeneakadémiája volt. 1947-ben lett amerikai állampolgár. Tiz évvel ko­rábban vezényelte bemutatkozó hangversenyét Washingtonban, mint a NATIONAL SYMPHONY ORCHESTRA (NSO) vendégkarmestere. Művészetét a Közép-Európa-i zenetradicidk ápolása jellemezte.Mint egykori t anit vány valamint a további esztendők alatt szövődött kölcsönös barátságuk alapján a legautentikusabb szakértője és interpretálőja lett BARTÓK és KODÁLY zeneműveinek. DORÁTI nem csak szülőföldje hirneves zeneszerzőinek kompozícióival, de DVORAK, TCHAIKOVSKY és BETHOVEN müveivel is ragyo­gd sikereket ért el, szerte a világban. Szakkörökben is osztatlan elismerést váltott ki az ál­tala vezényelt és hanglemezre vett HAYDN szimfóniák ("history making") sorozatának kitű­nő interpretálása. Fantasztikus sikere jelentősen növelte a HAYDN szimfóniák lemezeinek keres­letét. Különböző hangversenyeiről több mint 500 hangfelvétellel szerepel a lemezek nyilvántar­tásában. Nemzetközi fémjelzését: "DORÁTI (az) ORCHESTRA BUILDER" a Stockholm, Washington, Min­neapolis, Dallas és Detroit városok szimfonikus zenekarának ujjáépitésével érdemelte ki. Szív­ügye volt a Magyarországról 1956-ban Bécsbe menekült művészek zenekarának a PHILHARMONIA HUN - GARICA felépítése, valamint a HAYDN szimfóniák lemezre vétele, a PHILHARMONIA HUNGARICA előa­dásában. Washingtonban 1970-ben vette át a valóban mély ponton lévő "darázsfészek" NSO-t és mes­teri "Orchestra BUilder" munkájával világklásszisú szintre vitte a fó'város szimfonikus zeneka­rát is. Világszerte fényes sikereket aratott dirigálása ellenére is gyakorta került konfliktus­ba az NSO igazgatóságával. Zenedirektori pozíciójának hetedik évében ,a Svájban töltött szabad sága alatt érte a hir, hogy az NSO illetékesei a következő szezonra - helyébe - ROSTROPOVICH-1 szerződtették a washingtoni szimfonikusok vezetésére.Éhnek ellenére is egymást értéka meghívá­sok a legjobb zenekarok hangversenyeinek vezénylésére, a világ ininden részébe. Világviszony­latban is kiemelkedő" karmesteri munkája mellett több mint húsz zeneművet komponált. A Washing­tonban zárkozott és hűvös egyéniséggek véleményezett MAESTRO mindenkor szines, élettel telitett temperamentummal vezényelte hangversenyeit. Száraz humorát a cikk Írója a követk-ező epizóddal érzékelteti: ROBBINS LANDORN, zenetu­dós ugyancsak kételkedve fogadta annak közlését, hogy HAYDN összes szimfóniája a MAESTRO vézénylésével sorozatban lesz megörökítve, hanglemezeken. "Te még nem tudod mire képes a magyar ember", válaszolta DORÁTI, "Ő az, aki mögötted van a forgóajtóban, és mégis előtted fog kijönni." (JOSEPH McLELLAN, a WASHINGTON POST munkatársa több hasábos cikke'nek kivonata.) KODÁLY KAMARA TÁNCEGYÜTTES ELSŐ TURNÉJA ÉSZAKAMERIKÁBAN A budapesti KODÁLY KAMARA TÁNCEGYÜTTES szeptember 28-án két hónapos turnéra érkezett Északamerikába. Az 1984-ben alakult együttes 18 tagja hivatásos táncosokból és muzsikusokból áll.Washingtonban,ill. a közelében lévő Beltsville (Md.) egyik középiskolájának színháztermé­ben, október 5-én szerda este mutatták be műsorukat; nyugatmagyarországi, erdélyi és a csán­gók különböző táncait. A nagyrészében amerikai közönség meleg elismeréssel értékelte színvo­nalas szereplésüket, melyet 18 amerikai ill.kanadai városban mutattak be, szép sikerrel. * NT. VASVÁRY ODÓN EMLÉKEZETÉRE - DR. CSILLAG ANDRÁS, (Szeged) aki a Columbia Egyetemen "Fullbright " ösztöndíjjal végez történész-kutatómunkát, az AMRE meghívá­sára október 27-én előadást tartott a Kossuth Házban. (Rendezte a 300-as Osztály.) "AZ AMERIKAI MAGYAROK KRÓNIKÁSA" címmel összefoglalt előadásában - melyet VASVÁRY ÖDÖN születésének 100. évfordulója alkalmából tartott - ismertette a Washingtonban 1977-ben elhunyt református lelkész életrajzát és kimagasló értékű munkásságát. Több évtizeden keresztül kutat­ta és összegyűjtötte az amerikai magyarság életével és.munkáj-ával kapcsolatos fontos adato­kat. A maganemében páratlan értékű és nagy mennyiségű VASVÁRY GYŰJTEMÉNY örököse a szegedi SO­MOGYI KÖNYVTÁR, amely MAGYAR AMERIKA címmel kiadta a névadó válogatott Írásait. Október 18-án, Szegeden a Mátyás tér 10. számú szülőházán ünnepélyes keretek között em­léktáblát helyeztek el VASVÁRY ÖDÖN emlékezetére. WASHINGTONI KRÓNIKA XIII. ÉVFOLYAM 1988. DECEMBER HÓ T

Next

/
Oldalképek
Tartalom